Az ünnepségen az államtitkár kiemelte: a Nyárád-mentén több mint hatvanezer, annak legnagyobb településén, Nyárádszeredában pedig több mint hatezer magyar él, és fontos, hogy ez a közösség meg tudja őrizni identitását. A harmadik üteménél tartó Kárpát-medencei Óvodafejlesztési programmal a magyar kormány meg akarja teremteni a lehetőségét annak, hogy minden magyar gyermek és minden vegyes házasságban született gyermek magyar bölcsődébe, magyar óvodába járhasson. Ezt a célt szolgálja a katolikus egyház óvoda-, illetve a református egyház bölcsődeépítési beruházása, amely a program 70 millió forintos támogatásából valósul meg. 

Poptápi Árpád János elmondta: a külhoni magyar óvodák fejlesztésére és építésére két éve elindított program összesen 47 milliárd forintjának több mint fele, mintegy 24,8 milliárd forint Erdélybe irányul, amit 94 óvoda és bölcsőde kialakítására, és 102 felújítására fordítanak. A program keretében a Kárpát-medencében eddig 450 óvoda fejlesztésére és 160 építésére juttattak kormányzati támogatást. „Anyanyelven lehet a legjobban tanulni, illetve a szocializációs folyamatokba bekapcsolódni, és azok, akik magyar óvodába járnak, nagy valószínűség szerint magyar iskolába is fognak járni" - mutatott rá az államtitkár.

A katolikus óvoda és református bölcsőde számára a katolikus templom szomszédságában lévő romos épület felújítása révén alakítanak ki korszerű tantermeket. Nyárádszereda polgármestere, Tóth Sándor szerint a településen az utóbbi években növekedésnek indult a gyermeklétszám, ezért is fontos a helyi közösség számára az új bölcsőde és óvoda kialakítása.

Forrás: MTI