A részlegesen felújított ungvári 8. számú Csengőcske Óvoda két magyar csoportját közel 30 millió forintból újították fel és bútorozták be. Az óvoda avatási ünnepségén mondott köszöntőjében Pánczél Károly ünnepi beszédében hangsúlyozta: mivel legfontosabb kincseink, tálentumaink a gyermekeink, ezért igyekszünk számukra megfelelő, 21. századi körülményeket teremteni az óvodában is. Hozzátette, fontos, hogy a gyerekek, ha választhatnak, akkor járhassanak magyar óvodába, ott magyar nyelven tanulhassanak, fejlődjenek, és később magyar iskolát válasszanak. Kárpátalja mindig is sokszínű világ volt, ukránok, ruszinok, szlovákok és magyarok éltek egymás mellett. Szeretnénk ezt az értéket megtartani, hogy megmaradhassanak a magyarok Kárpátalján, ezért van szükség az oktatási intézményekre, köztük az óvodákra. A képviselő kitért arra, hogy a magyar kormány nem tesz különbséget magyar vagy ukrán gyermek között, elmondta, hogy a háborút sújtotta kelet-ukrajnai területekről eddig több mint kétezer ukrán gyermek nyaralhatott Magyarországon.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke köszöntőjében kiemelte: Kárpátalján ez a 75-ik ilyen átadó ünnepség.

– Ez több okból is fontos a számunkra – mondta a KMPSZ elnöke. – Először azért, mert segítik a magyar nyelvű oktatás fejlesztését. Immár ennek köszönhetően Ungváron teljes magyar óvodai hálózat alakult ki, jelenleg hat óvodában vannak magyar csoportok. Tehát minden család és szülő, aki magyar óvodába akarja járatni gyermekét, a lakásához közel talál ilyen intézményt. Beszédében Orosz Ildikó köszönetet mondott Magyarországnak és a magyar kormánynak a kárpátaljai óvodafejlesztésekhez nyújtott támogatásért.

Forrás: bama.hu, kiszo.net; fotó: kiszo.net