A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program célja a magyar identitás megerősítése, ugyanis ameddig magyar nyelven tanulnak a gyerekek, addig lesz magyar jövő is a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a maradéki, helyi református szórvány óvodai központ ünnepélyes alapkőletételén. Az óvoda a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának keretében épülhet fel, összesen 80 millió forintot tesz ki a támogatás.

Az új épület 200 négyzetméter alapterületű lesz, két óvodai csoportszobával, valamint az alagsorban egy 150 fő befogadására alkalmas teremmel, amely más, közösségi eseményeknek is otthont adhat. Az intézményt a református egyház fogja működtetni.

Maradék egy kis, szerémségi település maréknyi magyarral, ahol 1978-ban megszűnt a magyar iskola. 2015-ben, 37 év után sikerült újra magyar nyelvű általános iskolai osztályt indítani, azóta pedig egy óvodai csoport is elindult. A településen 2012 óta Halász Dániel teljesít református lelkészi szolgálatot, az ő közreműködésével újult meg a helyi magyar oktatási és kulturális élet.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program a Vajdaságban közel 1,3 milliárd forintból valósul meg, ebből hat szórványóvodai központot alakítanak ki, illetve három szórványóvoda felújítását támogatják, nyolc korszerű kisbuszt biztosítanak a gyerekeknek, harminc településen pedig egyéb, egyszeri óvodai fejlesztéseket valósítanak meg. A fejlesztéseknek köszönhetően több száz új óvodai férőhely jön létre.

Forrás: MTI