advent

 

Szerencsésnek érzem magam, még emlékszem, mikor gyerekként jobb híján almát, diót, mézeskalácsot tettünk a fenyőfára. Nem mai csillogó díszeket, girlandokat. Nem is a csillogás, a fényözön, hanem a hangulat, a felnőttekkel töltött egymásrafigyelős idő az, ami magában rejtette a csodát és ami, még most is visszaköszön a gyerekkor távlatából.

Az adventtel veszi kezdetét a karácsonyi ünnepkör, melynek elengedhetetlen része az adventi koszorú, ami igazán attól szép, hogy együtt készítettük, együtt gyújtjuk meg rajta a gyertyákat és együtt énekelünk körülötte. A mézeskalácssütés az adventi időszak olyan pillanata, amikor nemcsak a kis apró kezek dolgoznak, hanem az illatokkal, hangulattal is magunkba szívjuk az ünnepi csodát, izgalmasabb lesz a várakozás. Felüdülés gyermeknek és felnőttnek egyaránt. A gyerek közben megtapasztal, fejlődnek képességei, érzelmi ráhatások érik. Óvónéni, dadusnéni, vagy akár szülő pedig, újra a gyermekkor közelségéből szemléli az eseményeket, s ha csak egy kicsi időre, de gyermek lehet közben ő maga is. Most is a fülemben cseng, ahogy a minap kisóvodásom a nagymamájának örömmel újságolja a szerzett élményeket: „Mama képzeld! Ma diót festettünk és halacska lett belőle és katicabogár és feltettük az ágra, dísz lett”. Ez maga a csoda, ahogy az alkotás által szerzett öröm kiül az arcukra, ott tükröződik a szemükben.

De bármelyik szakaszát említjük a karácsonyi hagyományőrzésnek, az együtt játszás, tervezgetés, munkálkodás, együtt éneklés teszi azt igazán izgalmassá, minőségivé. Mert minden gyermek arra emlékszik és azt viszi tovább, ami érzelmileg megragadta, amit saját maga megtapasztalt és magáévá tett. Ezért minden óvodapedagógusnak, szülőnek, gyermeknek egyaránt azt kívánom, hogy süssenek együtt mézeskalácsot, készítsenek közösen fenyődíszeket, őrizzék együtt a hagyományokat, mert az együtt töltött időben rejlik a legnagyobb csoda.

Csodálatos karácsonyt kívánok!

 

Advent

 

2020. december 11.
Pallagi Nikoletta
Pallagi Nikoletta

Pallagi Nikoletta vagyok, egy kárpátaljai magyar óvoda óvónénije immár tíz éve. Szerencsésnek vallhatom magam, hiszen egy összetartó csapat tagja vagyok, családként terelgetjük a ránk bízott gyerekeket, mindenki egyenrangú tagja közösségünknek! Eredetileg magyar nyelvet és irodalmat tanítanék, de mégis az óvodapedagógia lett az én utam. Kicsi gyerekekkel foglalkozni igazán öröm, hiszen az elismerés őszinte szívekből fakad. Példát mutatni, játszva nevelni, hagyományt őrizni, anyanyelvünket ápolni, értéket közvetíteni-ezek mutatnak utat és adnak igazán értelmet számomra a nehéz időkben is!