„Elindultunk az oviba, egyik kezem az anyáét fogja, másikban a plüss cicámat szorongatom, kicsit félek, ez az első napom. Előttünk nagyobbacska kislány ballag az anyukájával, hátán hátizsák, de ő nem olyan félénk, mint én. Megfordul:
Óvodáskorban a gyerekek az érzékelés, az észlelés, a figyelem és az emlékezet segítségével ismerhetik meg leginkább a környezetüket.
Ezeknek egy közös mozgatórugójuk van, mégpedig az a tény, hogy a játék pozitív élményeket, érzelmeket ajándékoz a gyerekeknek, ebből kifolyólag az iránt mutatnak érdeklődést, arra figyelnek igazán oda, ami érzelmileg megragadja őket.
Valahogy ehhez tudnám hasonlítani a kárpátaljai eseményeket is, csak egyelőre az bizonytalan, mikor jön el az a bizonyos napsütés, amikor minden lecsendesül, és minden ugyanúgy lesz majd, mint régen.
A gyerekek lételeme a mozgás. Éppen ezért nincs szükség nagy erőfeszítésre, ha mozgásra kívánjuk sarkallni őket. Akkor kell kicsit a fantáziánkat megmozgatni, ha tudatosan szeretnénk egy-egy készséget magasabb szintre emelni. Milyen készségekre gondolok? Egyensúlyérzék, reakciókészség, gyorsaság, térlátás, de sorolhatnám tovább is a testnevelés témakörébe tartozó kompetenciákat.
Úgy vélem, hogy ha játékba bújtatjuk a készségek fejlesztését, a gyerekek számára élménnyé formáljuk a feladatot. A népi játékok is ezen alapultak régen és éppen ezért jó őket újra elővenni.
„Óvó néni, képzeld! Én már olyan okos és nagy vagyok, hogy húszig is el tudok számolni…”-újságolják sokszor lelkendezve kis ovisaim. Dicséret jár érte valóban, hiszen nagyon fontos tudni azt, hogy milyen sorrendben következnek egymás után a számok. DE! Vajon ugyanez az óvodás ki tudna-e válogatni a kupacból HÁROM darab almát, ha arra kérnénk? Miért vetül fel egyáltalán ez a kérdés? Mert a számnevek automatikus felsorolása még nem egyenlő a számfogalom ismeretével, vagyis azzal a tudással, amikor már a számjegyet a mennyiséghez, darabszámhoz tudja kapcsolni.
Nemrégiben egy hasonlóképp megfogalmazott szöveg került elém az egyik szülői csoportban: „Sziasztok! Tudnátok-e olyan szórakoztató, rövid meséket ajánlani, amiket a gyerek nézhetne a kocsiban, ameddig az oviba érünk?”
Nagy port kavart a poszt, rengeteg reakciót váltott ki, többen hangot is adtak nem tetszésüknek, és én is azon kezdtem el gondolkodni, hogy sokan miért rögtön a technika vívmányait akarják segítségül hívni, ha a gyerek lefoglalásáról van szó.
Sokan azt gondolnák, hogy az íráskészség fejlesztéséhez elegendő, ha csak színezőt és ceruzát adunk az óvodás gyerek kezébe, és ezáltal majd megtanulja a helyes ceruzafogás, vonalvezetés technikáját. A finom- és grafomotorikus, azaz az írómozgás fejlesztése azonban ennél sokkal összetettebb folyamat.
Részlet egy hároméves „naplójából”: „Nem tudom, mi az az óvoda. Anyu napok óta hajtogatja, hogy már elég nagy vagyok, hogy óvodába menjek. Szerinte ott sok gyerek lesz, sokat lehet játszani, lesznek nénik, akik vigyáznak ránk, őket hívják óvó néniknek.
„Béke, béke, halacska, nem leszünk mi haragban” - így hangzik az a – szerintem mindenki számára ismert – mondóka, amivel a gyerekek kibékülnek egy-egy kisebb konfliktus után. Az én óvodásaim ennek, az általuk kibővített verzióját használják: „…ha haragban leszünk, úgyis kibékülünk.” És náluk ennyivel le is van zárva a vita, soha többé nem gondolkodnak azon, ki is volt a hibás, vagy, hogy éppen kinek volt igaza. Számukra a közös élmény, a játék által szerzett öröm sokkal fontosabb.
Hóc, hóc katona…, Ciróka- maróka… Bizonyára mindenki számára ismerősen csengenek ezek a sorok, gyermekkorunk kedvencei. Szerintem nincs olyan, aki ne höcögött, vagy „cirókázott” volna az ismert mondókákat ismételgetve szülei, nagyszülei ölében.
