A kedd délelőtti hivatalos átadáson elhangzott, a fizikai látszaton kívül az óvodáskorúak oktatási és szociális érzéke is minőségi szintet tud lépni a megvalósítás révén.

Székely ruhába öltözött óvodásokkal a feldíszített óvodaudvaron, ünnepélyes körülmények között tartották a keddi átadóünnepséget.

Grezsa István, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, ünnepi beszédében a határokon átívelő magyar nemzetegyesítés programjáról is szólt. Az új és felújított épületek, óvodák amikor elkészülnek csak falak, de ám sokkal fontosabb, hogy mit teremt a jövőnek, hogy milyen minőségi és színvonalú óvodapedagógia munkával tarisznyálják fel a gyerekeket a falakon belül. Nemcsak adósság ez a határon túli magyar kisebbségek felé, hanem ez gazdasági előnnyé is változtatható – jelentette ki. A miniszteri biztos úgy fogalmazott, hogy évszázadokon keresztül az Isten, a haza és a család hármasa határozta meg a népek gondolkodását, amely ideológiát a megmaradás jegyében ma is kiemelten kell kezelni.

A beruházás a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) közreműködésével jött létre. Burus-Siklódi Botond, a szervezet országos elnöke felszólalásában megköszönte a kölcsönös partneri viszonyt, amelynek eredménye az a számos, sok helyen már megvalósult beruházás, fejlesztés. A korszerű nevelői munka eredményességét nagyban befolyásolják a fizikai körülmények. Ez a felújítás és a rendelkezésre álló felszereltség nagyszerű feltételeket biztosít, továbbá a közösségi élmények gyarapítását is segíti – fűzte hozzá, kiemelve, hogy felemelő érzés nap mint nap megtapasztalni az anyaország segítő jobbját.

Kedves Ildikó, az óvoda igazgatója emlékeztetett arra, milyen hosszú út vezetett idáig. Tizenöt évvel ezelőtt kezdtek álmodozni az óvoda fejlesztéséről. Anyagi források hiányában mindig háttérbe szorultak az álmok. A mostani szinttel tágasabb, szebb, kényelmesebb és modernebb lett az óvoda. A soha nem tapasztalt segítségért nem tudunk elég hálásak lenni – fejezte ki köszönetét.

Korodi Attila városvezető az óvoda személyzetének helytállását méltatta a munkálatok alatt. Mint mondta, a meglévő oktatási intézmények fejlesztése és újak építése egyértelműen jelzik, hogy a fiatalok nemcsak elvándorolnak, hanem haza is térnek szülőföldjükre.

Az új színt építésével kibővített napköziotthon összesen 225 gyereknek biztosít magas színvonalú ellátást 11 csoportban. Ezekből egy autistákkal foglalkozik, speciális oktatással. A korábbi, lapos tetőt teljesen átépítették, négy foglalkoztatótermet alakítottak ki, ebből kettő a speciális oktatást igénylő kicsiknek lesz fenntartva. Ezen kívül logopédiai és pszichológiai kabinetet, valamint titkársági irodát is ki tudtak alakítani az emeleten. Az új szinttel 555 négyzetméterrel nőtt a hasznos felület. A beruházás összértéke 155 millió forint volt, amelyhez a városi önkormányzat is hozzájárult.

 

Forrás: szekelyhon.ro, Fotó: Veres Nándor