A megújult épületet hálaadó istentisztelettel egybekötött avató ünnepségen adták át a közösségnek. Magyarországról a rendezvényen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi főosztályának vezetője.

Ünnepi beszédében az államtitkár felidézte, hogy a magyar kormány 2016 végén indította el a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési programját. Uzon önkormányzata élt a lehetőséggel. Potápi Árpád kitért a program egészére is, elmondta, hogy a magyar kormány támogatásával mindeddig 179 új óvodát építettek és 790-et újítottak fel a Kárpát-medencében. Erdélyben eddig 103 óvoda épült és 376 újult meg, és ezek száma még 2022-ben is növekszik.

Erdélyben az óvodaépítési programot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) koordinálja. A program keretében nemcsak ingatlanokat építenek vagy újítanak fel, hanem azokat korszerű eszközökkel felszerelik, valamint ahol lehet és szükséges, játszóteret alakítanak ki. A program hosszú távú célja, hogy szerte a Kárpát-medencében mintegy 60 ezer magyar gyereket vonzanak be az óvodákba, beleértve a vegyes házasságokban született gyerekeket is, hogy ők is megismerjék a magyar nyelvet és kultúrát.

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor az uzoni bölcsőde és óvoda átadásakor felidézte: „Jó, hogy van egy olyan magyar kormány, amelyikre számíthatunk, és amelyik számíthat ránk, székelyekre” – összegzett Tamás Sándor.

Forrás: maszol.ro

Fotó: Kocsis B. János