A gyergyóújfalusi Elekes Vencel Általános Iskolához tartozó Harangvirág óvoda az egyik olyan erdélyi tanintézmény, ahol Magyarország kormányának támogatásával a kisgyerekek mozgáskultúráját segítő ovisportpálya létesült. Amint Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere elmondta, így a gyerekek már egész kicsi kortól fizikai fejlesztésben részesülhetnek. „A mai gyerekek már nem labdával játszva, hanem okostelefonon szocializálódnak, és minden cselekedet, ami őket eltéríti a sokszor becsapó digitális virtuális világtól, csak segítheti a fejlődésüket” – mutatott rá Grezsa István, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos. Elmondta, a program révén 103 új óvoda épült és 376 intézményt újítottak fel, és ehhez kötődik a sportpályák építése is. „A magyar kormány törekvése a határokon átnyúló nemzetegyesítés, és ennek nem csak az a célja, hogy megerősítsük magunkat hitben és azonosságtudatban, hanem az is világos cél, hogy gazdasági erőfölényhez jusson a Kárpát-medence legnépesebb nemzete, a magyarság. A megerősödés azonban nem mások kárára történik, hanem folyamatosan békejobbot nyújtunk a velünk élő testvérnépeknek. A nyugat felől felénk áramló negatív üzeneteket csak úgy tudjuk ellensúlyozni, ha a kelet-közép-európai népek összefognak és gazdasági, politikai, kulturális téren megújítják a kontinenst” – fogalmazott a miniszteri biztos.

Kátai Attila, az Erdélyben 14 ilyen pálya építését megvalósító Erdélyért Polgári Egyesület elnöke rámutatott: nem kell mindenki élsportoló legyen, lényeg, hogy a gyerekek megismerjék, megszeressék a mozgást, a labdajátékokat.

Az eseményen jelen volt ifj. Buzánszky Jenő, az aranycsapat jobbhátvédjének a fia is. Az egykori legendás labdarúgóról Molnár Andrea az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány vezetője elmondta, hogy tíz éve azzal a feltétellel karolta fel az óvodai sportpályák létesítésének gondolatát, hogy azt a határokon kívül élő magyar közösségekhez is elviszik. A magyar kormány által is támogatott program révén ma közel 500 pályán, közel 60 ezer gyerek mozog napi szinten és részesül egyfajta sportágspecifikus testnevelésben.

Sportpályával gazdagodott a csíkcsicsói Kájoni János Általános Iskolához tartozó Pillangó óvoda is. Az eseményen Grezsa István, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos elmondta: „Az elmúlt bő egy évtizedben gondolatainkat a határon túli nemzetrészekre is kiterjesztettük. Mi ennek megfelelően cselekedtünk.”

Ovisportpályát avattak Makfalván és Hármasfaluban is. Az avatóünnepségeken itt is részt vett Grezsa István, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, Molnár Andrea, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke, és Kátai Attila, az Erdélyért Polgári Egyesület elnöke.

Mindkét óvoda a makfalvi Wesselényi Miklós Általános Iskolához tartozik, és amint az igazgató, Albert Csilla elmondta, óriási a jelentőségük a sportpályáknak, hiszen a gyerekek már kiskorukban megismerkedhetnek a sporteszközökkel, nem lesz számukra idegen azok használata.

Grezsa István miniszteri biztos beszélt a mindennapos testmozgásra, a különböző sportágak – röplabda, kézilabda, labdarúgás, tollaslabda, tenisz – alapjainak elsajátítására létrehozott pálya jelentőségéről, a 14 millió 285 ezer forint értékű beruházásról, amely a pályát, a hozzá tartozó eszközkészletet, az óvodapedagógusok oktatását, valamint a pályához tartozó karbantartógépet fedezte.

A Hármasfaluban felavatott pálya a 488-ik – emelte ki Molnár Andrea, felidézve, hogy tíz évvel ezelőtt hogyan indult a program. Rájöttünk arra, hogy mindenhol építünk sportpályákat, de addig senki nem gondolt arra, hogy az óvodásoknak van a legnagyobb szükségük erre – mondta, hozzátéve, hogy ebből az elgondolásból hozták létre egy évtizede az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványt.

A program szlogenje „Nagy lépés, kis cipőben”. Remélik számos hasonló lépés következik itt Székelyföldön is.

 

Forrás: Székelyhon.ro, Fotó: Gergely Imre