„Boldogsággal tölt el, hogy egy szép, új épülettel gazdagodott a községünk. A tetszetős épület falunk egyik dísze, üde színfoltja lett” – kezdte a nyilatkozatát Farkas Attila, Kéty polgármestere. Hozzátette: az új létesítmény mintegy 800 négyzetméter alapterületű. Az önkormányzat a képviselő-testülettel közösen támogatta az építkezést. Mindent igény kielégítő épületről van szó. Az egyházi tanintézmény eddig az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokban működött, s most a beruházásnak köszönhetően saját ingatlanba költözhetett – foglalta össze a falu vezetője.

Az épületben az óvoda, valamint a teljes szervezettségű alapiskola alsó tagozatos osztályai kaptak helyet. Ehhez tágas étkező és egyéb helyiségek is tartoznak. A kor követelményeinek megfelelő modern konyhához nyolcvan főt befogadó étterem kapcsolódik. Az épület udvarán egy új játszótér is épült. Az alapiskola felső tagozata maradt a korábbi helyén. Az új létesítmény helye adott volt. A kétyi református templom és a parókia mellett, az egyház tulajdonában lévő telken épült fel.

Ft. Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Egyház püspöke a kétyi fejlesztésekkel kapcsolatban megjegyezte: a második világháború óta nem látott gyarapodásnak lehetünk tanúi az egyházon belül: „Új intézmények létesültek, modern létesítmények épültek, valamint megszépültek az egyházközségek által fenntartott intézmények. Mindez a gyarapodásunkat és megerősödésünket szolgálja”.

 

Forrás: felvidek.ma

Fotó: Kéty község Facebook oldala