A napokban szerencsém volt megnézni a Gyulai Várszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház közös produkcióját, a Tótékat, vendégelőadásként a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Örkény István drámája nem is lehetne aktuálisabb, viszont ami igazán magával ragadott, az a felfokozott színházi élmény, amit a darab nyújtott. A kiemelkedő karakterek, a több szálon futó cselekmény, a dinamika, a ritmus, a groteszk folyamatos jelenléte egy valós, de mégis olykor hihetetlen világba repítette a közönséget.
A darab hatására elgondolkodtam azon, hogy a színházi élmény folyamatosan jelen van az óvodában. Színpad nem is szükséges hozzá, csak egy jó rendező, azok a bizonyos karakterek és egy lelkes közönség. Az óvodapedagógus gyakran lép a rendező szerepébe, de egy igazán jó pedagógus leginkább a nézők soraiba szeret vonulni, megfigyelve és teret engedve a karakterek kibontakozásának. Minden gyermek egy külön világ, karakterük vonásai pedig már óvodás korban kezdenek körvonalazódni. Ezek a kezdeti vonások néhol még nagyon teátrálisak, ezért egy óvodai nap folyamán hol komédiába csöppenünk, hol tragédiába, végigjárva a drámai műnem összes műfaját, amit ép ésszel olykor nehéz követni.
Az óvodás legalapvetőbb cselekvése a játék. Ha pedagógusként egy rangsort kellene állítanom az óvodai játékok között, az első helyre a szabad, azaz spontán játékot sorolnám, a másodikra pedig a drámajátékot. A szabad játék a gyermek spontán játéktevékenységére alapoz, megengedve azt, hogy az óvodás az egyéni ritmusa szerint fejlődjön. Ezzel szemben, a dráma lényege nem a játéktevékenységben rejlik, hanem a játszóban és társaiban. Éppen ezért a drámapedagógia eszközeként megjelenő drámajáték segíti az óvodást abban, hogy az együttjátszás során jobban megismerje önmagát és társait, és ennek köszönhetően alakuljanak ki személyiségének vonásai illetve közösségbeli viszonyai. Tehát a drámajátékokat minden esetben nevelési céllal használjuk.
Tapasztalataim szerint a drámapedagógia módszere inkább csak iskolás viszonylatban elterjedt. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a gyermekek már óvodás korban rendkívül érdeklődőek a drámai neveléshez tartozó játékok, gyakorlatok iránt. Gondoljunk egy tipikus kérdésre „Hogy érzed ma magad?” Mivel az óvodás még nehezen tudja megfogalmazni az érzéseit, ezért a válasz nem biztos hogy hiteles lesz. Ha szeretném a gyermek gondolkodását és fantáziáját egyszerre megmozgatni, és egy átfogóbb képet kapni a benne zajló érzésekről, akkor előszeretettel játszom velük azt, hogy körbe ülünk és azt kérdezem „Milyen most benned az idő?”, akár reggeli találkozó során, akár egy tevékenység lezárásaként.
Ezen játékok, gyakorlatok a nap bármely pontján alkalmazhatóak. Megerősítik a kapcsolatteremtést, mint a „Barátvadász” játékban, amikor könnyűszerrel lehetünk „Pocakbarátok”, „Kézbarátok”, „Orrbarátok” stb. Ugyanakkor a fantáziát és a kreativitást is fejlesztik. Az óvodások kifejezetten élvezik, amikor azt mondhatják például, hogy „Ez nem egy labda, hanem…”, valami teljesen más. Csoportom nagy kedvence pedig a „Trópusi eső játék”, amely koncentrációt és ritmusérzéket fejleszt. A játékgyűjteményekben felfedezett, illetve a továbbképzéseken megismert drámajátékok segítségével színesebbé tehetjük az óvodai mindennapokat, amire viszont érdemes odafigyelni, az az, hogy ezeket a játékokat minden esetben az óvodai csoport szintjére adaptáljuk.
Első éves egyetemista voltam, amikor a pszichológia tanárnő megjegyezte, hogy a gyermeklélektant nemcsak az óvodapedagógus hallgatóknak kellene megtanulni, hanem minden anyának. Valahogy így vagyok én is a drámapedagógiával, amelynek eszközeit diákszínjátszóként fedeztem fel. Azóta is vallom, hogy a dráma és a drámajáték, nemcsak azoknak való, akik hajlamot éreznek a színjátszás iránt, hanem azoknak is, akik érdekeltek abban hogy önmagukat és a közösségi attitűdjüket fejlesszék. A drámajáték iránti szeretetem pedig odáig vezetett, hogy az államvizsga dolgozatom is erre a témára épült. Mint óvodapedagógus, szívügyem az, hogy ebben a teljesítményközpontú oktatási rendszerben a gyermek már óvodáskorban betekintést nyerhessen a művészet és a képzőművészet világába, hiszen ezek azok a tevékenységek, amelyek lelki síkon is hatást fognak gyakorolni rá, megerősítve az önkifejezését és kreativitását.
Ha visszagondolok Tóték dobozolására, ami groteszk értelemben végtére is egy felesleges cselekvés volt, és semmilyen pozitív változást nem idézett elő, a gyermeki játék jut az eszembe, mivel a legnagyobb tévhit az, hogy a gyermeki játék felesleges és céltalan. A játék minden esetben sajátos céllal bír és a gyermek fejlődését szolgálja. Éppen ezért az óvodapedagógus feladata az, hogy a szabad játékra építve a gyermek játékkultúráját még gazdagabbá tegye. Hiszen az élet elképzelhetetlen játék nélkül. Az élet maga egy játék, s játék az egész világ. Az pedig, hogy mennyire játszol jól, nemcsak attól függ, hogy te mennyire vagy jó játékos, hanem attól is, hogy kivel játszol!
Nyolcadik éve dolgozom óvódapedagógusként egy romániai szórványtelepülésen, Szinérváralján. Ha megkérdeznék tőlem, hogy mi az ami előre visz a mindennapi munkám során, egyértelműen azt válaszolnám, hogy a folyamatos kihívás. Csoportom összetétele olyan színes, mint a szivárvány színeinek palettája. A magyar anyanyelvű gyermekeken kívül évről évre több a vegyes házasságokból érkező gyermek, a román, a roma anyanyelvű, a külföldről hazatért, angol akár olasz óvodás. Ugyanebben a cipőben járva, pontosan tudom, hogy a többnyelvűség nem egy gát, hanem egy lehetőség.