Óvodáskorban a gyerekek az érzékelés, az észlelés, a figyelem és az emlékezet segítségével ismerhetik meg leginkább a környezetüket.
Ezeknek egy közös mozgatórugójuk van, mégpedig az a tény, hogy a játék pozitív élményeket, érzelmeket ajándékoz a gyerekeknek, ebből kifolyólag az iránt mutatnak érdeklődést, arra figyelnek igazán oda, ami érzelmileg megragadja őket.
Pedagógusoknak és szülőknek is igazán nagy szerepük van abban, hogy a megismerésnek ezt az önkéntelen jellegét magasabb szintre emeljék és segítsék a szándékosság, a célirányos figyelem, valamint az információk tudatos elraktározásának, bevésésének, felidézésének kialakulását, hiszen ez az iskolai élet előfeltétele.
Hogyan és miként segíthetünk? Mindenképp alapozzunk a játékosság elvére, hangulati megalapozással, élményszerzési lehetőség felkínálásával, hiszen kellő motivációval, kedvcsinálással fenntarthatjuk a gyerekek érdeklődését.[1] Minél több érzékszerv munkálkodik, annál nagyobb esély kínálkozik a fejlődésre.
A figyelem és az emlékezet fejlesztésére irányuló játékok közül kimondottan ajánlottak a memóriakártyás feladatok, a mesehallgatás, a mondókák, az énekek, a mozgásos játékok, kakukktojást-kereső, a sorrendiséget, a vizuális ritmust követő gondolkodtatók. Néhányat az alábbi videóban összegyűjtöttem, de ezek csak töredékei a lehetőségeinknek.
„Óvó néni! Jászunk megint boltosat!” – Ez az aprócska mondat a bizonyítéka annak, hogy például az előző foglalkozásokon játszott bevásárlós játék biztosan pozitív élményeket hagyott a gyerekekben. Éppen ezért szívesen engedünk az ilyen kéréseknek, és játszunk egy játékot, mesélünk egy mesét újra és újra és újra…, hiszen titokban tudjuk, hogy az élmények mellett még mennyi fejlesztési lehelőséget rejteget magában mindaz, amit örömmel végez a kisóvodás. Így tehát az ismeretszerzésben a játék és a tanulás egymásnak nem ellentmondó, hanem egymásra épülő tevékenységforma.
[1] Berghauer-Olasz Emőke: Fejlődéslélektan I. (Jegyzet), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász, 2013.
Pallagi Nikoletta vagyok, egy kárpátaljai magyar óvoda óvónénije immár tíz éve. Szerencsésnek vallhatom magam, hiszen egy összetartó csapat tagja vagyok, családként terelgetjük a ránk bízott gyerekeket, mindenki egyenrangú tagja közösségünknek! Eredetileg magyar nyelvet és irodalmat tanítanék, de mégis az óvodapedagógia lett az én utam. Kicsi gyerekekkel foglalkozni igazán öröm, hiszen az elismerés őszinte szívekből fakad. Példát mutatni, játszva nevelni, hagyományt őrizni, anyanyelvünket ápolni, értéket közvetíteni-ezek mutatnak utat és adnak igazán értelmet számomra a nehéz időkben is!