Minden gyerek egy művész

-        Mit rajzolsz? - kérdem az alig három éves óvodást.

-        Tűzijátékot! 

Tanúsíthatom, egy igazi, színes firka-birka, azaz tűzijáték volt látható a lapon. Az óvodai évek során a tűzijátékból alakok, formák lettek, aztán házak, állatok, sőt fantáziavirágok, szebbnél szebb rajzok, amelyekből még mindig ott őrzök néhányat a hűtőszekrényemen. Közben a mindig tűzijátékot rajzoló óvodás egy negyedik osztályos kisiskolássá cseperedett, aki még mindig szívesen alkot. 

Óvodapedagógusként, meggyőződésem, hogy a képzőművészeti nevelés, valamint a kézműves tevékenységek, ugyanolyan fontosak, mint a többi tapasztalati területhez köthető tudományok. Hiszen a művészeti nevelés által esztétikai élményt nyújtunk a gyermeknek, és megadjuk neki a lehetőséget az önkifejezésre. A kézműves tevékenységeken keresztül pedig az óvodás legalapvetőbb pszichomotoros képességeit fejlesztjük. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a gyerek kezébe bátran, és mihamarabb ceruzát, zsírkrétát, ecsetet, ollót, gyurmát kell adni. Nem félve attól, hogy festékes lesz a ruhája, hogy egy kicsit belevág majd a hajába vagy hogy összefirkálja a falat. Mert mindezek úgyis meg fognak történni. 

Ahogyan otthon, úgy az óvodában is szokás néhány színes ceruza kíséretében jól elbújni a szekrény mellé és összefirkálni bármit, ami kézügybe kerül. Sőt, tapasztalataim szerint azok a három éves óvodások, akik először fognak ollót a kezükbe, ösztönösen a hajukba fognak belevágni és csak utána a lapba, ami előttük van. Vagy ott vannak azok a napok, amikor a képzőművészeti nevelés részeként festünk az óvodában. Amikor jó esetben csak a festőköpeny, a padló meg a szék lesz festékes, de rossz esetben a fal is, meg az óvó néni is. Mégis, számomra ezek a napok adják a legnagyobb örömöt és ezek okozzák a legtöbb meglepetést. 

Az óvodás megismerésében és az egyéni fejlődésének a nyomon követésében az óvónőnek mindig két támpontot szükséges szem előtt tartania. Ezek az óvodás szabad játéka és az alkotásai. Óvónőként akkor vagyok a legbüszkébb a csoportomra, ha azt látom, hogy elmélyülten és kitartóan tudnak szabadon játszani és alkotni. Ha előveszik a ragasztót, ollót, színes lapot, és anélkül, hogy bármilyen témát is felvetnék, szabadon képesek kamatoztatni a kreativitásukat. Így történt, hogy az egyik óvodásom addig vágott, faragott és ragasztott, amíg egy gyémánt gyűrűt készített. A gyémánt gyűrűt pedig nekem ajándékozta. Mintha csak sejtette volna, hogy egy pedagógus fizetéséből úgysem futná ilyesmire. Persze, ha jól meggondolom, melyik óvónő szeretne igazi gyémánt gyűrűt, ha ott van egy, amely lehet hogy értéktelennek számít a világ anyagias értékrendjében, de számára mégis értékes, hiszen szívből ajándékozták neki. 

Ezeknek a kreatív megnyilvánulásoknak az előfeltétele viszont az, hogy mintát adunk a gyermeknek. Bármit is alkotunk, fontos hogy az óvodás megfigyelje a folyamatot és megtapasztalja azt a rengeteg eszközt és technikát, amelyet hasznosítani tudunk az alkotások kivitelezése során. Egy egyszerű falevélnek a megfestése is lehet izgalmas, ha az óvodás látja, hogy nemcsak ecsettel, hanem szivaccsal vagy akár lufival is meg lehet azt festeni, pecsételni. Tehát kerülnünk kell a sablonos megoldásokat, ahogyan azt sem engedhetjük meg, hogy az óvodai képzőművészeti nevelés egy egyszerű kifestőről szóljon.

A 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festője, Picasso szerint, minden gyerek művész, a kérdés csak az, hogy hogyan maradjon művész, ha már felnőtt. És itt felmerülhet egy újabb kérdés, hogy egyáltalán fontos-e az, hogy művész maradjon? Persze minden ember más, mégis mindannyiunkban ott lakozik az alkotásra való hajlam. Éppen ezért érdemes hinni abban, hogy művészek maradhatunk, ha nem is a festőállvány előtt, de legalább az élet színpadán.