A MÚLT
Székelybere Romániában a Bekecs-hegy lábánál elterülő szűk völgyben található, Nyárádszeredától 6 km-re. A 1902-es református egyházi évkönyv feljegyzései szerint tudni lehet, hogy a falu lakossága református vallású volt, ekkor 411 főből álló leányegyházként működött. Összehasonlítva a 2002-es népszámlálási adatokkal, amely 251 lakost számolt, jelentősen csökkent a faluban élők száma az elmúlt száz év alatt.
Az iskola épülete a templom mellett kapott helyet, az egyházi évkönyv szerint 1888-ban épült, azonban arról, hogy azelőtt, mi volt, vagy milyen volt, nincs írásos feljegyzés. Ezt az épületet 1899-ben lebontották és helyette épült egy 3 szobából, egy konyhából és egy kamrából álló épület. A gyerekeket kántortanító oktatta, aki helyben lakott.
A 2020 áprilisáig működő iskolai és óvodai épület 1972-ben épült, 1973-ban kezdtek a gyerekek ide járni. Ekkor még csak iskolaként működött, egy tanteremmel.
Külön óvodai épület ezekben az időkben nem volt, a 60-as években napközi működött a tanítói lakban. Az egyik szobában főztek, a másikban folyt az étkezés és az oktatás, a harmadik volt a hálóterem. Ez az épület azonban tönkrement, így a kisgyerekek oktatását magánházaknál, később az MTSZ (Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet) által kínált épületekben oldották meg. 1973 körül megszűnt a napközi. 1980-ra teljesen megszűnt az óvodai oktatás, amely arra enged következtetni, hogy nem volt gyerek a faluban kellő létszámban, vagy a szülők nem adták gyerekeiket intézményes keretek közé. 1987-től fél katedrával indult újra az óvoda, majd a 90-es évektől egész katedra lett (Az egész katedra = egy teljes óvónői állás, azaz 25 óra/hét, a fél katedra az fél állás, 12 órával. A megvalósításban ez úgy működik, hogy egyik héten van oktatás, a másik héten nincs.). Abban az időben a kultúrotthon egyik termében kaptak helyet az óvodások, később az iskolát átalakították, leválasztottak egy kis részt, ide jártunk mi is, egészen addig, amíg az oktatást a COVID-19 vírus miatt fel nem függesztették.
A JELEN
A székelyberei Süni csoportban új élet kezdődött, amikor is 2019 őszén mint új óvodapedagógus idekerültem. Csoportunk összetétele vegyes, 2 évestől 6 évesig minden korosztály megtalálható. A gyermekek nagy része néhány nap alatt vigaszt és biztonságot lelt az óvoda mesés világában. A vegyes életkorú gyerekek intézményes keretek között eltöltött idejét úgy igyekeztem megszervezni és megtervezni, hogy mindig érezzék az érzelmi biztonságot, a szeretetteljes légkört és tudásuk is játékos módon egyre inkább bővüljön. Az aktívan jelenlevő, többnyire székelyberei és berekeresztúri gyerekekből álló csoport nevelése során sok mindent figyelembe kell venni, hiszen mind etnikai, mind szociális hátterük különböző. Az óvodai nevelés a családi nevelést egészíti ki, ezért nagy hangsúlyt fektettünk az intézmény nyitottságára és a családias légkör megteremtésére. Kicsiny létszámú óvodai és iskolai közösségről lévén szó – 13 iskolás gyerek egy összevont osztályba jár –, így egy épületben egymás közvetlenségében arra törekedtünk, hogy kölcsönösen betekintést nyújtsunk egymásnak a mindennapjainkba, lehetőséget adjunk a nevelési problémák, gondok közös megbeszélésére, megoldások keresésére. A jeles napokat, ünnepeket közös erővel megszervezve tettük emlékezetessé és színessé.
Az óvodai és iskolai épületünket most újítják fel, a polgármesteri hivatal által nyert pályázatból ugyanis a község iskoláit átalakítják és korszerűsítik. A tervek szerint 2021-re lesz átadásra készen az épület. Addig egyházi épületekben, kultúrotthonokban leltek menedékre a község gyerekei. Legfőképpen abban reménykedünk, hogy bárhol, csak taníthassunk és visszamehessünk az iskolákba, óvodákba, magunk mögött hagyva a vírus jelentette nehézségeket és online oktatást.
A JŐVŐ
A jövő a kis falukat nem sok jóval kecsegteti, a falvak lakossága egyre inkább elöregedik, a fiatalok a városokban, vagy más országokban keresnek megélhetési lehetőséget. A falusi élet, a mezőgazdálkodás sok munkával jár és kevéssé kifizetődő. Fiatalok hiányában pedig gyerekek is mind kevesebben és kevesebben vannak. Ami sajnos hosszú távon azt eredményezi, hogy összevonják mind az óvodai, mind az iskolai oktatást. Esetünkben az óvodában Székelyberét Berekeresztúrral, ami nagyban befolyásolja a nevelő munkát. Próbálkoztunk már korábban is, hogy eljárok mindkét faluba, egyik héten itt a másik héten ott, azonban az utazás miatt sok szülő inkább nem engedte azon a héten a gyerekét óvodába, amikor a másik faluban volt a tanítás.
Mivel pedig Nyárádszereda sincs messze, ezért, aki teheti, vagy esetleg eljár dolgozni, az elviszi a városba a gyerekét óvodába és iskolába is, hiszen a napközi program kézenfekvőbb, ugyanakkor külön csoportok és osztályok vannak minden korosztálynak, nem pedig egy tanító foglalkozik előkészítőtől negyedik osztályig minden gyerekkel. Ez azonban azt eredményezi hosszú távon, hogy mind és mind kevesebb gyerek marad a falusi intézményekben, így pedig szép lassan megszűnik az oktatás a falakban, mert egy-két fős csoportok, osztályok miatt nem fizet az állam egy pedagógust.
Ezzel a problémával sajnos nem csak mi küzdünk, hanem az összes erdélyi falucska, kisebbségi magyar óvodáink, iskoláink veszélyben vannak, ezzel együtt a pedagógusok is, hiszen mind kevesebb és kevesebb katedra (állás) van, sokan küzdünk a munkahelyért, de sokan fel is adják a küzdelmet. Álmok, vágyak dőlnek dugába.
A jövőt nézve tehát nem sok jót látok, a falusi magyar oktatás és sok pedagógus jövője is veszélyben van. Küzdünk, próbálkozunk, de még meddig? Egyszer elfogy az erőnk, egyszer belefáradunk. Aki teheti, elmegy, de mi lesz azokkal, akik ezt nem tehetik? Milyen jövő vár ránk? Mi lesz így az erdélyi magyarsággal?
,,Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.” Máté 7,1
Hibáztatható ezért a fiatalság, azok, akik elmennek? Én úgy látom, hogy nem. Meghozták a döntést, hogy több pénz, jobb megélhetés, egy esetleges jobb jövő reményében nyakukba veszik a nagyvilágot. A külföldi fizetést hazahozva van esélye arra, hogy házat vegyen, építsen, a családjának otthont biztosítson, biztonságot nyújtson. Aki ismeri az itteni helyzeteket, nagyon jól tudja, hogy egy házat felépíteni, tömbházlakást venni több évi bankkölcsön felvételével jár. Közben pedig folyton ott lóg Damoklész kardja a feje fölött, hogy mi lesz, ha megszűnik a munkahely, ha megbetegszik, hogy fog akkor törleszteni. Ez folyamatos aggódás. Harminc évig nyögni a törlesztés nehézségéi alatt, vagy pár év külföldi munka? A kedves olvasó mit választana?
Intézményünkről részletesebben megjelent egy cikk Székelyberei mesevilág, csodavilág címmel, az Óvónők lapjában, amely a romániai magyar óvónők országos szaklapja, 2020-2021/49. szám 22-23. oldal.
Óvónő vagyok. Erdélyben születtem, Marosvásárhelyen, egy a városhoz közeli falucskában élek. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végeztem.
Írásaimmal célom, hogy bemutassam a közösségeinkben folyó néha nehéz, de annál csodálatosabb munkát és azok eredményeit. Népi hagyományaink megőrzése rajtunk is áll vagy bukik. Az óvodában rakjuk le a kibontakozó életek alapjait, az első behatások életre szóló élményt jelentenek, ezekből építkezünk. Az átélt élmények örökre szólnak. Remélem, az olvasó is meglátja a csodát, amelyet a gyermeki szívek vidám együttdobbanása jelent.