Pozsonyeperjes az otthonom. Sok más egyéb körülmény mellett, az teszi igazán az otthonommá, hogy itt magyarnak lenni teljesen természetes. Magyar családba születtem, magyarul tanultam meg az első szavakat. Amikor kilépek az utcára, a gyermekkoromból ismerős emberek magyarul köszönnek vissza. Falunkban gyakran rendeznek kulturális programokat. Színházi előadások, teadélutánok, megemlékezések, mint az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, és az évente megrendezésre kerülő Eperfesztivál, ahol minden évben már kora délutántól változatos műsorokkal várják az érdeklődőket.
Szerencsések vagyunk, hiszen a falunkban van magyar tannyelvű általános iskola és óvoda. A nevelő-oktató munka nem egy épületben folyik, de a cél közös: átadni a tudást az anyanyelvünkön és megőrizni magyarságunkat itt a Felvidéken. Értelemszerűen magyarul beszélünk a gyerekekkel egész nap. Szlovákul csupán néhány, a mindennapi élettel összefüggő szót és szókapcsolatot tanítunk meg a tevékenységek során. Nekik a szlovák nyelv idegen. Az oktatásban is idegen nyelvként kellene kezelni, habár az oktatási rendszerünknek ezek a téren jócskán volna hova fejlődnie, ami a magyar anyanyelvű, iskoláskorú gyermekek szlovák oktatását illeti. Kétségtelenül nagyon fontos, hogy az anyanyelvük mellett jól elsajátítsák ezt a nyelvet is.
Egyre több magyar család abban látja a szlovák nyelv elsajátításának sikerét, ha szlovák tannyelvű óvodába, illetve iskolába íratja be a gyermeket. Ritkábban ugyan, de előfordul, hogy ez fordítva is megtörténik. Az óvodánkat is látogatják szlovák anyanyelvű gyermekek. A pályán töltött éveim alatt, minden esetben nagyon pozitív tapasztalatokat szereztem ezen a téren. A szülők és a gyerekek nagyon nyitottak, és együttműködőek voltak mindkét oldalról. Ami pedig a legfontosabb, hogy a gyerekek mindig sikeresen beilleszkedtek, és egymásban barátra leltek a nyelvi korlátoktól függetlenül. Ezenfelül a szlovák gyerekek pár hónap leforgása alatt megtanulnak magyarul, ami szívmelengető. Az elején mindig odafigyelünk arra, hogy ne jelentsen gondot a nyelv ismeretének hiánya.
A játék egy fantasztikus dolog, ebből a nézőpontból láthatjuk csak igazán az erejét. Csodálatos dolog látni, mennyire könnyen alakul ki, és folyik a játék menete egy közös nyelv teljes ismerete nélkül, vagy hiányos ismeretével. A gyerekek folyamatosan tanulnak egymástól és egymásról, s az életről. Leginkább ezért szeretem a hivatásom, mert ilyen varázslatos pillanatokkal ajándékoz meg. A mesék, a versek és a dalok átszövik a mindennapjainkat. Nagyon sokat olvasunk a gyerekeknek: magyar népmeséket, magyar íróink meséit és költőink gyermekverseit. Gyakran eljátsszuk ezeket, ilyenkor előkerülnek a bábok is. Gyakorta látogatnak el hozzánk bábművészek és bábcsoportok. A gyerekek minden látogatást és előadott mesét nagy örömmel és lelkesedéssel fogadnak, utána még napokig emlegetik, és nem ritka az sem, hogy eljátsszák az előadás egy-egy jelenetét. Nagyon szeretik a dramatizálást. Jól szórakoznak, és közben számtalan területen fejlődnek. Olyan vezetett közös játék ez, amiben megtanulnak együttműködni. A leggyakoribb vendégünk a helyi bábcsoport. A tagjai olyan pedagógusok, akik számtalan bábelőadást álmodtak meg és vittek színpadra gyerekekkel. Az évről-évre megrendezett Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszófesztiválon is rendszeresen megméretették magukat. Annak idején gyermekként kilenc alkalommal jómagam is versenybe szálltam a mi kis Ugri-Bugri bábcsoportunkkal, ezek az évek nagyon meghatározóak voltak számomra, és talán azt is mondhatom, hogy ez indított el az óvodapedagógusi hivatás felé.
A népdalok és a zenés-mozgásos népi játékok szintén beépültek a napi rutinunkba. Aki ellátogat hozzánk, a gyerekzsivaj mellett énekszót is gyakran hallhat. Kolléganőm Ringató foglalkozás vezető, amit az ovisainknál is kamatoztat. Vannak kifejezetten olyan dalok, amik konkrét tevékenység megkezdését, illetve végét jelzik. A népdalaink csak úgy, mint a népmeséink számos olyan feledésbe merült kifejezést hoznak újra használatba, amiket a mindennapi életünk során már nem is használunk. A meséket sokszor ők maguk mesélik a könyvek képei alapján, vagy újakat találnak ki egymás szórakoztatására. A zenés-mozgásos népi játékok is szinte mindennaposak. Olykor még a friss levegőn is népi körjátékokat játszunk. Úgy valljuk, hogy ezeknél jobb módszer nem létezik a gyökereik megerősítésére és szókincsük bővítésére. A faluban megrendezett programokon is részt veszünk. Igyekszünk olyan műsort összeállítani, hogy megfeleljen a gyerekek életkori sajátosságainak és élvezzék, amit csinálnak.
2019-ben Havasi Balázs Tavaszi szél feldolgozására álmodtunk meg egy koreográfiát. A gyerekek nemzeti színű kendőkkel táncoltak a színpadon. Ezek a pillanatok sokunknak könnyeket csaltak a szemébe. Pozsonyeperjesen használunk egy szállóigét: „Emberként, magyarként, más népeket tisztelvén…” Nagyon szép gondolat. Megragadja azt, ami igazán jellemző az itt élő emberek többségére. Boldog vagyok, hogy magyarként élhetek itt, és a gyerekeknek átadhatom anyanyelvük és kultúrájuk szépségét, hogy továbbra is bennük éljen a tudat: a nemzetiségünket nem az országhatár jelöli, hanem az, amit a szívünkben érzünk.
Bindics Zsófia vagyok, 28 éves, édesanya, feleség és óvónő. A szlovákiai Pozsonyeperjesen élek a családommal. A helyi óvodában dolgozom 2015 szeptembere óta. Jelenleg nem vagyok a csapat aktív tagja, mert a kisfiam tavaly nyáron született. Nagyon szeretem a munkámat. El sem tudnám képzelni magamat más munkakörben. Az írásaimmal szeretnék kis betekintést adni az Epermanó óvoda életébe.