Elfogadás

 

A világ sokszínű. Benne mi emberek is sokfélék vagyunk. Más a szemünk, a bőrünk színe, más a járásunk, a testtartásunk, az alkatunk. Van, aki szemüveget visel, vagy bottal, esetleg kerekesszékkel közlekedik. Hosszan sorolhatnám, mennyi mindenben különbözhetünk egymástól, és a szemnek láthatatlan különbségeket még meg sem említettem. Elfogadni, megérteni egymást sok esetben nem egyszerű feladat. Még nekünk felnőtteknek sem. A tolerancia viszont tanulható és fejleszthető. Szokták mondani, hogy a kisgyermekek kegyetlenül őszinték. Úgy gondolom, hogy inkább csak kíváncsiak. Rácsodálkoznak minden olyan dologra, amivel még nincsen tapasztalunk. Például egy fogyatékkal élő emberrel való találkozás, a legtöbb gyermek számára új élmény, ami akár felzaklató is lehet. Éppen ezért, a nevelésükben résztvevő felnőtteknek fontos feladata, hogy megfelelően kommunikáljanak ebben az esetben is. Az ő nyelvükön igyekezzenek megértetni velük, hogy a másság teljesen természetes. Minden egyes alkalommal, amikor lehetőség nyílik rá. Lehetőség pedig van bőven, hiszen számtalanszor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor valami számukra nem mindennapi dolgokkal találják szemben magukat. Nem megoldás átmenni az utca túloldalára, vagy áttolni a bevásárló kosarat a másik sorba boltban. Inkább válasszuk az őszinte, előítéletektől mentes kommunikációt.

Az első ilyen jellegű tapasztalatokat még a családban szerzik a gyermekek a leghétköznapibb szituációkban. A megfelelő példamutatás kulcsfontosságú. A családból hozott viselkedési minták, az ott szerzett tapasztalatok, a gyermek személyiségének jelentős hányadát teszik ki. Gondoljunk csak bele, ha a gyermek a szüleitől azt látja, hogy tiszteletlenek másokkal szemben és ki is mutatják, nagy valószínűséggel ezt a mintát fogja alkalmazni az óvodában, vagy az iskolában. Itt kapcsolódnak be az óvodapedagógusok, dadusok, nevelőnők, tanárok és edzők, hogy a család mellett, mi is támogassuk a gyermekek lelki fejlődését, jólétét is. Nekünk, felnőtteknek rosszul esnek a bántó szavak, próbáljuk elképzelni, azt, hogy mi játszódik le egy kisgyermek fejében, aki sokkal sebezhetőbb. Sokszor nem csupán verbális bántalmazást szenvednek el. Ott vannak reggeli sorakozók, amikor valakinek, valamiért mindig az óvó néni marad párul, vagy éppen mindig pont neki nem jut már baba vagy autó a játékban.

A szándékos és hosszú távú kirekesztés is bántalmazásnak minősül a maga nemében. Valamint ott van még a fizikai bántalmazás, ami az óvodában leginkább lökdösődésekben, verekedésekben, karmolás vagy harapás formájában mutatkozik meg. Tapasztalataim alapján, ezek ebben a korban még jobbára a nem megfelelő dühkezeléssel függenek össze. Kivételek persze előfordulhatnak.

A játékosság elve az egyik legalapvetőbb elv az óvodai nevelésben. A megfelelően irányított játék és kommunikáció az óvodáskorú gyermekek körében rengeteget segíthet egymás elfogadásában. Nálunk nagyon gyakori tevékenység a beszélgető kör. Rendszerint reggel, a tízórai előtt szoktunk kicsit összeülni, és ehhez kapcsolódóan játszani. Ez számunkra azért is jó, mert már reggel fel tudjuk mérni az egyes gyermekek aktuális hangulatát, és ha úgy sikerül a beszélgetés, megtudhatjuk az okokat is. Ezek ismerete nagyban segít abban, hogy a megfelelő motivációs technikákat tudjuk alkalmazni a nap folyamán. Fény derülhet a konfliktusokra, még mielőtt a bántalmazásig fajulna, ha pedig már megtörtént, ezek az alkalmak tökéletesek a problémák oldására. A kicsi gyermek számára az érzések megfogalmazása még nagyon nehéz. Ezért gyakran hívok segítségül meséket, képeket vagy játékokat. A fokozatosság és a rendszeresség jellemzi ezeket a tevékenységeket. Segít megismerni a gyermekeket, gátlásaikat és félelmeiket, indíttatásaikat.

Az egyik ilyenkor gyakran előkerülő játék a „Mutasd meg, hogy érzed magad”. Ennek többféle változatát szoktunk játszani. Az egyik, amikor eszközök nélkül a mimikánkkal próbáljuk megmutatni, hogy aktuálisan milyen a kedélyállapotunk. Eköré számtalan variációt fel lehet építeni, például egymás arckifejezésének leutánozása. Ehhez már szükséges egyfajta rutinosság, így először egy kis táblával szoktam kezdeni, aminek két oldala van, egy vidám és egy szomorú arc van rajta. Ezt adják körbe a gyerekek. Mindenki az éppen rá jellemző oldalt megmutatja a többieknek, és aki szeretné, elmondhatja, hogy mi az, ami boldoggá teszi vagy elszomorítja. Fontos, hogy ne erőltessünk semmit. A különböző érzelmek megismeréséhez a mesék adnak nagy segítséget. Igazából rengeteg mesét felhozhatnék példának, de hogy szorosan a témánál maradjak, most A rút kiskacsát említem. Elolvassuk, dramatizáljuk, lerajzoljuk beszélgetünk róla. Nagy kedvenc még az ölelős játék, amikor csendben, vagy lágy zenére sorban megöleljük egymást ameddig jól esik, vagy leülnek egymással szemben, és simogatjuk egymás tenyerét ez olykor mókás is, így feszültség oldó nevetésekkel szokott végződni. Egyes tanulmányok szerint az ölelkezés az immunrendszerre is jó hatással van. Egymás megérintése játékos formában segíti az elfogadást is. Ez csupán néhány aprócska ötlet, amit mi a csoportjainkban alkalmazni szoktunk.

A szülőket és a kollégákat pedig ezúton is bíztatom, egy szebb, elfogadóbb mosolyokkal, és barátságokkal teli világ megteremtésének elősegítésére.

 

 

2021. október 28.
Bindics Zsófia
Bindics Zsófia

Bindics Zsófia vagyok, 28 éves, édesanya, feleség és óvónő. A szlovákiai Pozsonyeperjesen élek a családommal. A helyi óvodában dolgozom 2015 szeptembere óta. Jelenleg nem vagyok a csapat aktív tagja, mert a kisfiam tavaly nyáron született. Nagyon szeretem a munkámat. El sem tudnám képzelni magamat más munkakörben. Az írásaimmal szeretnék kis betekintést adni az Epermanó óvoda életébe.