Néztél-e gyermekek, kis óvodások szemébe az utóbbi időben, s ha néztél, láttad-e azt, hogy mennyire hiányzik nekik az óvodai közösség, a napi rutin, az elfoglaltság? Néztél-e szülők szemébe, s ha néztél láttad-e az aggodalmat, a napi teendők és a gyermekek online oktatásának biztosítása között vergődő mindennapok súlyát? Néztél-e pedagógusok szemébe, s ha néztél láttad-e a hatalmas nyomást, ami a vállaikra nehezedik, a kiduzzadt szemek mögül visszaköszönő pedagógusi hivatás legszebb üzenetét, hogy mi mindig minden körülmények között itt vagyunk nektek?
2020 márciusa, a pandémia okozta kilátástalan helyzet miatt a tanintézmények bezárják kapuikat, a legtöbben azt hiszik ez csak egy átmeneti időszak.
2020 áprilisa, az óvodai online oktatás csak ajánlott formában jelenik meg, valahogy még senki sem fogja fel a helyzet súlyát.
2020 májusa, az óvodai online oktatás kötelezővé válik, konkrét támpontokkal még mindig nem szolgál senki sem, de a pedagógustól már kérik a heti beszámolót az online tevékenységekről.
2020 júniusa és júliusa, a nyári óvoda megnyitja kapuit, óvó nénik talpig felszerelkezve, alaposan kiokosítva, maszkkal, távolságtartással megkezdik munkájukat.
2020 augusztusa, mindenki abban reménykedik, hogy az oktatás szeptembertől ismét a tanintézmények falain belül fog megvalósulni, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.
2020 szeptembere, a nagy remények beigazolódnak, a szülők imái meghallgattatnak, megkezdődik az oktatás, viszont semmi sem a régi. Reggeli lázmérés, fertőtlenítés, maszk, a szülő az óvoda bejáratánál adja át a gyermeket.
2020 októbere, a tanintézményünket koronavírusos eset miatt bezárják, áttérünk az online oktatásra. A tanügyminisztérium által kiadott módszertani levél nyomatékosítja, hogy online oktatás során az óvodás korú gyermeket nem szabad képernyő elé kényszeríteni.
2020 novembere, a legtöbb óvodás csoport valamilyen online oktatásra alkalmas, hivatalosan jóváhagyott és leellenőrizhető felületen kezd el dolgozni, ha eddig még nem tette meg. November végén pedig már kérik a napi két 15-30 perces online találkozót az óvodásokkal. Természetesen ez sem egységesen zajlik, az elvárások megyétől, tanfelügyelőktől és igazgatóktól függően alakulnak.
2020 decembere, mindez valóban megtörtént?
Ha pedagógusszemmel nézem ezeket a hónapokat, látom hogy mennyi munka, kihívás van a hátunk mögött. Ahogyan azt is, hogy nincsen annyi karakter egy dokumentumon belül, amennyi elegendő lenne ahhoz, hogy leírjam, mennyi érzést és feszültséget váltott ki ez az időszak mindannyiunkból. Ahogy telnek a napok az időérzékem megszűnik, a hetek elmosódnak, a reggeli gyomorideg alábbhagy. Lassan kezd kialakulni a napi rutin, kezdek ráérezni arra, hogy miből mennyit, hogyan valósítsak meg. Senki sem készített fel arra, hogy hogyan kössem le az óvodások figyelmét online módban. A kávé elengedhetetlen éke a napnak, ezt követően pedig jöhet az online fitnesz. Google tanterembe be, google tanteremből ki, zoomba be, zoomból ki, google meetbe be, google meetből ki és bizony még sorolhatnám a lehetőségek tárházát. Azon kapom magam, hogy szinte már a képernyő előtt kelek és fekszem, s tudom ezzel nem vagyok egyedül. Megannyi kolléga története ez, s van kinél még cifrább formában jelenik meg.
Ha a szülők szemével nézem az elmúlt évet, amit teljes mértékben nem tudok átélni, látom, hogy mennyi erőfeszítés, áldozat van mögöttük. Látom azokat a szülőket, akik nap mint nap igyekeztek képernyő elé ültetni az óvodásokat, támogatni, segíteni őket, fotózni, videózni az elvégzett feladatokat, megannyi teendőjük mellett. Azokat, akik fél kézzel a síró kistesót vígasztalták, fél kézzel a nagyobbat terelgették az online találkozókra. A többgyermekes családokat, akiket próbára tett ez az időszak, hiszen az okos eszközök nem pottyannak csak úgy az égből. Látom a dolgozó szülőket, akik a munkahelyi elvárások és program mellett, nehezen tudtak időt szakítani az online oktatásra, minden igyekezetük ellenére. Valamint azokat is, akik egyszerűen nem akarták ilyesminek kitenni gyermeküket.
Ha gyerekszemmel nézem az elmúlt időszakot, vajon mit is látok? Sokkal többet, mint hinnéd, olykor egy óvodás gyermek bölcsebb tudd lenni egy felnőttnél, s mindannyian tudjuk, ennek a történetnek ők a legnagyobb áldozatai és egyben hősei is. Látom azokat a gyerekeket, akiknek nemhogy online oktatásra, de még hagyományos értelemben vett oktatásra sincs lehetőségük. Látom a kis copfos, borzos, olykor álmos, néhol kíváncsi arcocskákat, akik visszaköszönnek rám, ők a napom fénypontjai, a kis Szivárványok. Ugyanakkor látom azokat az alig óvodás, három éves gyerekeket, akiket elemi mivoltukból fakadóan egyszerűen még nem tud lekötni az online oktatás.
Ebben az évben sok mindent végignézhettünk. Te, aki most ezeket a gondolatokat olvasod, és a képernyőt nézed, kérlek ne csak nézz, hanem láss is, és légy hálás mindenért, amid csak megadatott, de legfőképp azért, hogy egészséges vagy, s ha online is, de még itt lehetünk egymásnak!
Nyolcadik éve dolgozom óvódapedagógusként egy romániai szórványtelepülésen, Szinérváralján. Ha megkérdeznék tőlem, hogy mi az ami előre visz a mindennapi munkám során, egyértelműen azt válaszolnám, hogy a folyamatos kihívás. Csoportom összetétele olyan színes, mint a szivárvány színeinek palettája. A magyar anyanyelvű gyermekeken kívül évről évre több a vegyes házasságokból érkező gyermek, a román, a roma anyanyelvű, a külföldről hazatért, angol akár olasz óvodás. Ugyanebben a cipőben járva, pontosan tudom, hogy a többnyelvűség nem egy gát, hanem egy lehetőség.