Elkezdődött egy újabb tanév. A csöpp kis gyereksereg óvodába indul, van, aki vidáman, van aki pedig sírva ballag.
Elválni anyukától, ölelő két karjából kiszakadni nem könnyű feladat, ahol biztonság, nyugalom, szeretet, melegség van és az a finom anyuka-illat, amit soha senki nem pótolhat.
Édesanya csak egy van!
Mit jelent az óvodakezdés egy csöppségnek?
Előzőleg minden szülő beszélget már arról, hogy itt az ősz, most már a nagy kislány / kisfiú óvodába megy. Legtöbb gyerek büszke is rá, alig várja, azonban mikor ott van, akkor döbben rá arra, hogy anyuka, vagy az ismert biztonságot jelentő felnőtt, nem lesz ott vele egész nap. Rádöbben, hogy egyedül maradt, idegen felnőttekkel, gyerekekkel és fél, nagyon, nagyon fél, hogy mi történik majd vele, nem felejtik-e ott majd a szülei.
Kedvelt kutatási témám a szorongás, államvizsga dolgozatom témája is ez volt. Talán mert én is szorongó vagyok.
Gondoljuk csak el, szerintem a felnőttek nagy többsége szorongó. Félünk a jövőtől, félünk az újtól, félünk sokszor még a megszokottól is, az új váratlan helyzetek, események mindig szorongást generálnak, kinél kisebb, kinél nagyobb mértékben.
Ha mi felnőttek is félünk, szorongunk, hogyne félne, szorongana az a kisgyerek, aki még kiszolgáltatott, aki még függ a felnőttektől, akinek kell a meleg, szeretetteljes kapcsolat az élethez, a fejlődéshez.
Mi is az a szeparációs szorongás? (részlet a 2010-es államvizsga dolgozatomból)
7-8 hónapos gyerekeknél jelenik meg először a szeparációs szorongás, mivel függ az anyától, fél nélküle létezni, tudja ösztönösen, hogy mivel még tehetetlen, egyedül képtelen lenne a boldoguláshoz. Intézeti gyerekek esetén a testi szükségletei ki vannak elégítve, de az a szeretet, az a melegség, ami a további fejlődésükben fontos szerepet játszik, hiányzik, ezért van az, hogy ezek a gyerekek jóval lemaradtabbak hasonló korú szülőkkel nevelkedő társaiknál.
Itt látszik, hogy mennyire igaz Bowlby (1969, in Ranschburg 2001,57) állítása: ,,az anyai szeretet a csecsemő- és a gyermekkorban éppen olyan fontos a lelki egészség, mint a vitaminok és proteinek a testi egészség számára.” A kisgyerek fél, fél elszakadni a biztonságot nyújtó szülőktől. Új körülmények közé kerülve szülei nincsenek vele, egyedül kell boldoguljon. Magát az elalvási gondokat is a szeparációtól való félelem okozza. Óvodába kerüléskor fokozódik a szeparációs szorongás, de ha megfelelő az anya gyerek kapcsolat, akkor idővel elmúlik a szorongás és élvezetessé válik az óvodai élet.
A szeparációs szorongásban és kialakulásában, tartósságában fontos szerepe van az anyának is, mert ha túlságosan magához köti a gyereket, kölcsönös függés alakul ki, ami csak rossz eredményeket produkál elválás esetén (Ranschburg, 1998).
Ha a gyerek az első óvodai napon nem mutat szeparációs félelmet az sem jó, mivel azt jelenti, hogy hiányzik a függőség, hibás az anya-gyerek kapcsolat, ha viszont a másik végletbe kerül, vagyis hosszú ideig van jelen a szorongás azt jelenti, túl erős az anya-gyerek kapcsolat.
A legjobb, mikor a gyerek egyik végletbe se esik bele, vagyis az első napokban erős a félelem majd lassan alábbhagy az intenzitása, ez arra enged következtetni, hogy jó az anya-gyerek kapcsolat (Ranschburg, 2001).
Jelek, amelyek szeparációs szorongásra utalnak (Csóti, 2006, 83-84):
- Feszült, ha egyedül kell maradni.
- Mindig szülei sarkában van.
- Feszült lesz a gondolattól, hogy szüleinek el kell mennie valahová.
- Nem akar egyedül aludni.
- Aggódik, hogy nehogy történjen valami a szülővel, vagy, hogy a szülő nehogy elhagyja őt.
- Nem hajlandó iskolába menni.
- Nehezen alszik el.
- Éjjel égnie kell egy kislámpának, hogy biztonságban érezze magát a szobájában.
- Rémálmai vannak arról, hogy elszakad a szüleitől.
- Nem akar egyedül otthon maradni.
- Nem mer a szülők nélkül elmenni otthonról.
- Szorongásos testi tüneteket mutat.
- Szomorúnak tűnik, amikor közeledik a szülőtől való elválás ideje.
A szorongások oldhatóak: meseterápiával, állatterápiával, önbizalomfejlesztéssel, relaxációs technikákkal.
A változás kell, a változás jó, még ha félelmet, szorongást is kelt. Az óvodai élet csupa móka, kacagás, fejlődés, minden a gyerekek érdekében történik, minden körülöttük forog, értük van. Értük, miattuk vagyunk mi pedagógusok is. Egy jó tanáccsal zárnám, azoknak, akiknek most indul óvodába a gyerekük először, jó pár évi tapasztalat mondatja ezt velem: - tudom jól, hogy nehéz a síró gyereket az óvodában hagyni, tudom, hogy szívbemarkoló tud lenni egy-egy helyzet, de erősnek kell maradni, és az óvodai biztonságot nyújtó gondozásában kell hagyni, idővel a gyerek is rájön, hogy jó helyen van.
Sikeres, boldog, egészségben gazdag új tanévet kívánok!
Bibilográfia:
Ranschburg Jenő (2001): Félelem, harag, agresszió. Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest.
Ranschburg Jenő (1998): Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest, pp. 29-39, 121-153.
Csóti Marianna (2006): Gyermekkori szorongás, iskolafóbia, pánikrohamok. Pro Die Kiadó, Budapest.
Óvónő vagyok. Erdélyben születtem, Marosvásárhelyen, egy a városhoz közeli falucskában élek. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végeztem.
Írásaimmal célom, hogy bemutassam a közösségeinkben folyó néha nehéz, de annál csodálatosabb munkát és azok eredményeit. Népi hagyományaink megőrzése rajtunk is áll vagy bukik. Az óvodában rakjuk le a kibontakozó életek alapjait, az első behatások életre szóló élményt jelentenek, ezekből építkezünk. Az átélt élmények örökre szólnak. Remélem, az olvasó is meglátja a csodát, amelyet a gyermeki szívek vidám együttdobbanása jelent.