Deprecated function: implode(): Passing glue string after array is deprecated. Swap the parameters Drupal\gmap\GmapDefaults->__construct() függvényben (/home/ovodafej/public_html/sites/all/modules/gmap/lib/Drupal/gmap/GmapDefaults.php 107 sor).

 

„Cigány óvónő vagyok” – mondta egy kollégám gyakran. Ez azt jelentette, hogy 95-100 százalékban roma gyerekei voltak. Aranyosak, kedvesek, szeretni valók, de kicsit más a velük való munka. Ezt csak az tudja igazán, aki dolgozott ilyen közösségekben. Mi minden kicsi sikernek örülni tudunk.

Többféle roma közösségről beszélhetünk, vannak például a Gábor cigányok, akik hagyománytisztelők, hagyományos viseletekben járnak és a kultúrájuk szerint élnek, anyanyelvük a roma, de beszélik a magyart is. Vannak azok a cigányok, akik már hagyományaikat, szokásaikat kevésbé gyakorolják, nyelvüket sem, nem tudnak cigányul, otthon magyarul, esetleg románul beszélnek. Ezek között a családok között is vannak jól szituáltak és kevésbé jól szituáltak, sőt mélyszegénységben élők is.

Mindkét közösségben dolgoztam már az eddigi években. Elmondhatom, hogy míg egy másik nemzetiségű gyerek számára az apró dolgok sokszor közömbösek, addig egy roma gyerek szeme minden újra felcsillan, az apróságoknak is örül. Élnek bennünk sztereotípiák, és vannak esetek, amelyek ezt erősítik, de hiba lenne általánosítani. Természetesen volt a gyakorlatomban alapvető higiéniai szokásokat nem ismerő gyerek, volt a kocsist is megszégyenítően beszélő óvodásom, volt, aki nem tudott magyarul. Kínlódtunk olykor a tetvességgel, az alapvető tisztaság hiányával, azzal, hogy volt olyan gyerek, aki nem kapott megfelelő és elegendő ennivalót otthon, és akkor az alapvető szükséges felszerelés hiányát nem is említettem. Ezekről nem tehet a gyerek, hisz a sorsa, az élete alakult így. Ám akár ilyen, akár olyan családból érkezett, rengeteg pozitívumot is kaptam a roma gyerekektől és szüleiktől. Csak pár példa erre:

  • Tanultam cigányul
  • Erősödött bennem az érzés, mennyire fontos egymás feltétlen elfogadása, egymás tisztelete
  • Hálás, odaadó, segítőkész, óvónői-tanítói munkát megbecsülő roma szülőket ismertem meg, akikre a mai napig hálásan gondolok. Tudom, hogy van anyuka, aki ezt most olvassa is és tolmácsolja nekik, hogy KÖSZÖNÖM. Igaz, hogy otthonról indul minden, szükség van a pozitív szülői hozzáállásra, arra, hogy belássák, tanulni kell, taníttatni kell a felnövekvő generációt.
  • A roma gyerekek a home office időszakban várva várták a mindennapi feladatokat, ahogy erejükből telt elvégezték, majd nagy örömmel, lelkesedéssel mutatták az elkészült munkákat
  • Farsangkor egy voltam közülük cigánylánynak öltözve, és együtt roptuk a táncot, majd kirúgva az óvoda oldalát.

Elfogadás, szeretet, kölcsönös tisztelet – igen, ez az alapvető nyitja mindennek.

Erdély szerte a vidéki óvodák nagy része már ismeri ezt a fogalmat, hogy „cigány óvónő”. Lassacskán a falvak óvodáit roma gyerekek tartják fent, nekik köszönhetjük, hogy van munkánk. A magyar családok a falvakból elviszik a gyerekeiket városra, ahol a csoportokban akár 30 gyerek is lehet és az óvónők a nagy létszám terheit nyögik, míg falvakon helyenként örülnek, ha van 3-8 gyerek. Főleg, amikor beáll az ,,uborka szezon”, akkor még annyi sincs. Tavasszal, ha a szülők dolgozni mennek, elviszik gyerekeiket is, és akkor bizony nincs az óvodákban, iskolákban kivel dolgozni.

Mi a különbség városi és falusi óvoda között? Miért vonzó annyira a város?

Nem azért, mert ott ügyesebbek lennének a pedagógusok, mint egy falusi intézményben, csak mások a körülmények, amelyek között dolgoznak, így jobbak az eredményeik is. Mert nem mindegy, hogy egy kiválóan felszerelt, szülőktől anyagilag támogatott óvodában, értelmiségi vagy legalább is nem analfabéta szülők gyerekeit tanítja egy óvónő vagy tanítónő. Vagy pedig repedezett falak között dolgozunk, ahol a szobákban néha egerek szaladgálnak, megfelelő felszerelés nélkül, vagy ami mégis van, azt a pedagógus teremti elő. Anyagilag semmi támogatásra nem számítható óvodában végezzük a munkánkat, ahol néha a szülők nem tudnak írni-olvasni, a gyerekek pedig magyarul alig vagy egyáltalán nem beszélnek. Egy ilyen óvónő természetesen semmivel sem butább, mégsem tud versenyekben eredményeket felmutatni. Mert számára az az eredmény, ha magyarul megtanulnak a gyerekek, és pár alapvető ismerettel gazdagodnak a világról.

„Cigány óvónő vagyok” – mondta kicsit kesernyésen a kollégám, hisz, ha volt is kivel dolgoznia, az sosem volt könnyű. Volt olyan, amikor gyerek se volt, akkor pedig kiment a telepre, kérve kérte a szülőket, hogy vigyék óvodába a kicsit. Az ilyen óvónőnek az volt a sikerélmény, ha a gyerek ment egyáltalán oviba.

Magyar, román vagy cigány közösség, vannak jó, vagy rossz pillanatok, mindegyikből tanulni lehet. Lehet, sok nehézségbe, akadályba ütközünk, de mindenből ki kell hozni a legjobbat.

Most ,,magyar” óvónő vagyok, más gyerekekkel dolgozom, szeretem a munkám, de szerettem „cigány” óvónőnek is lenni. Megtanultam elfogadni, ami van, értékelni a kis sikereket is, mert azok sokszor többet számítottak abban a közösségben. Minden hozzáállás és viszonyok kérdése, együttműködés, tisztelet szükséges ahhoz, ne iszony legyen a viszonyból.

TISZTELET, TISZTELET, TISZTELET ez a vesszőparipám. Tudom, mert voltam úgy ,,magyar” óvónő, hogy minden nap minden percében visszasírtam a roma gyerekeimet és szüleiket.

 

 

2022. május 18.
Nagy Tímea
Nagy Timea

Óvónő vagyok. Erdélyben születtem, Marosvásárhelyen, egy a városhoz közeli falucskában élek. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végeztem.

Írásaimmal célom, hogy bemutassam a közösségeinkben folyó néha nehéz, de annál csodálatosabb munkát és azok eredményeit. Népi hagyományaink megőrzése rajtunk is áll vagy bukik. Az óvodában rakjuk le a kibontakozó életek alapjait, az első behatások életre szóló élményt jelentenek, ezekből építkezünk. Az átélt élmények örökre szólnak. Remélem, az olvasó is meglátja a csodát, amelyet a gyermeki szívek vidám együttdobbanása jelent.