
Itt a tavasz, ilyenkor megújul a természet, kivirágoznak a fák, kizöldül minden. De vajon mi van velünk, emberekkel, mi is megújulunk ilyenkor?
Számomra nagyon fontos, hogy időnként nézőpontfrissítést tartsak, megújuljak lélekben és testben is. Óvodapedagógusként munkám során is többször kell megújulnom, hogy új lendületet nyerjek.
Nagyon fontos beszélni a burnout-szindrómáról, vagyis a „kiégésről”. Régen nem is nagyon ismerték, mit jelent ez a fogalom, napjainkban már ismertebb jelenség, ami nem csak a régóta pályán lévőket érintheti, hanem a fiatalabb pályakezdőket is. Maga a fogalom Herbert Freudenberger pszichoanalitikus nevéhez fűződik, aki már 1974-ben meghatározta a kiégés fogalmát.
A kiégés bármely szakmában megjelenhet. A pedagógusszakma is az egyik leginkább veszélyeztetett szakmák közé tartozik. A kiégést testi és lelki kimerülésnek is nevezhetjük. Kiégésre utalhat a tartós hangulatváltozás, motiváció hiánya, a teljesítmény csökkenése, ingerlékenység, türelmetlen stresszes munkavégzés, monotonitás, célok és jövőkép hiánya. A sokáig tartó stresszes helyzetek, az érzelmi megterhelés, az elismerés hiánya, a krízishelyzetek, mind-mind kiégéshez vezethetnek. Ez egy hosszabb folyamat, több szakaszra szokták osztani. Nem szabad összekevernünk azzal, amikor csak valami rossz történik velünk, vagy valami miatt szomorúak vagyunk, és emiatt nem tudunk 100%-ban koncentrálni a munkákra. Sokszor maga az egyén észre sem veszi, hogy kiégéstől szenved.
Valljuk be, nem mindig egyszerű a dolgunk, nem minden álom és mese. Vannak nehéz, megterhelő napok, amikor helyt kell állnunk a munkánkban. Nekünk, pedagógusoknak minden nap ki kell tenni szívünket, lelkünket, s ha valami nincs rendben, azt a gyerekek láthatatlan érzékelőikkel rögtön észreveszik, sőt át is vehetik.
„Nem esik messze az alma a fájától” – szokták mondani szülőre és gyermekére. Szerintem így van ez az óvodában is, amilyen az óvodapedagógus, olyanok lesznek a gyerekek is. A gyermekek fejlődő lelkét kell ápolnunk, szeretgetnünk kell őket. Hasonlattal élve, a virágok gondozásához hasonló ez a feladat, semmit nem lehet kihagyni. A virágokat öntözgetni kell, figyelni kell, hogy kellő mennyiségű fényt kapjanak, olykor át kell helyezni őket más helyre. Az sem mindegy, mennyi vizet öntünk rájuk, ha keveset, akkor előbb-utóbb elszáradnak, ám a túl sok víztől is elpusztul a növény. Nyáron több öntözésre van szükség, télen kevesebbre. Csakúgy, mint a gyerekek, mindig másra van szükségük, más törődést, gondoskodást igényelnek.
Miért írom ezt le? Azért, mert helyesen kell nevelgetnünk a gyerekeket, terelgetnünk őket a megfelelő irányba, s ha netalán a „kiégés” veszélye fenyeget, elsiklunk ezek fölött a dolgok fölött, s mint ahogy azt fent említettem egy monotonon, öröm nélkül végezzük munkánkat, amit a gyerekek is átvehetnek.
Épp mint a természetnek, szerintem nekünk, embereknek is szükségünk van az időnkénti megújulásra, folyamatos önvizsgálatra, önismeretre.
Hogy meg tudunk-e újulni, szerintem először is elhatározás kérdése, hogy akarunk-e vagy sem. Másodszor, kapcsolódjunk ki, próbáljuk meg a munkát nem hazavinni, találjunk valamilyen hobbit magunknak, tartsunk „énidőt”, relaxáljunk, és nem utolsó sorban sokat segíthet egy szakmai megbeszélés is, hívjuk össze a munkatársakat és „beszéljük ki” a problémáinkat.

Orosz Éva vagyok, 5 éve dolgozom óvodapedagógusként szülőfalumban, Kárpátalján. Még tanulmányaim befejezése előtt sikerült munkába állnom, ami nagyon jó dolog volt, mert a tanult dolgokat egyből a gyakorlatban tudtam alkalmazni. 2019-ben végeztem el a mentálhigiénés segítő képzést. Az ez által szerzett tudás még jobban segít számomra megérteni a gyermekek érzelmi világát. Feladatomnak tekintem az oktató-nevelő munka mellett a gyermekek lelki támogatását is.
Azért szeretek gyerekekkel dolgozni, mert nekik van a legnagyobb szívük és úgy szeretnek, ahogy vagyunk, feltétel nélkül.