elképzelés az első óvodai napról

 

A hosszú nyári vakáció után beköszönt a szeptember mikor újra elindul az élet az oktatási intézményekben. Mindenki nagy izgalommal várja az első tanítási napot a kicsitől a nagyig és nem csak a gyerekek, hanem a szülők és mi pedagógusok is.

Kettős érzés feszül mindenkiben, örülnek és félnek. A gyerekek örülnek a találkozásnak a régi ismerős csoporttársakkal, barátokkal, és kicsit aggódnak az új tanév hozta változások miatt, akik pedig az első tanévüket kezdik, bizony félnek az új környezettől és az ismeretlen emberektől. A szülők, a gyerekekhez hasonlóan örülnek, hogy vége a vakációnak és végre nem kell bonyolult logisztikai kihívásokba bonyolódniuk, hogy megoldják a gyerekfelügyeletet, izgulnak az új tanév hozta változások miatt és persze akinek most kezdi a gyereke az óvodát, az fél az újtól, félti a gyerekét a változástól, hisz az óvoda az első szociális tér, ahova a gyerek a család után kikerül.

Hazudnék, ha azt írnám, hogy mi pedagógusok nem ugyan ezeket az érzéseket éljük át, hisz mi is örülünk annak, hogy újra találkozhatunk a már ismerős gyerekekkel, szülőkkel, kollégákkal, izgulunk az új tanév kihívásaitól és félünk, hogy mindenkinek képesek leszünk-e megfelelni: önmagunknak, a gyerekeknek, a szülőknek, a vezetőségnek és még sorolhatnám. Ilyenkor igyekszik minden pedagógus a legjobb tudásával belevágni az új tanévbe, még mielőtt találkozna a gyerekekkel.

Nos hogyan is készül egy pedagógus az új tanévre? Először termet rendez, megkeresi az összes bútor és játék megfelelő helyét, majd takarít, lemossa a poros játékokat, előveszi a szekrényben lapuló holmikat és rendet rak közöttük, ezt követően őszi díszekbe ölözteti a termet, rendbe rakja az adminisztratív papírokat, hogy felkészülve várhassa a gyerekeket az első napon.

Mikor elérkezik, az első nap, mindenki nagyon izgul. Mi pedagógusok már jóval a gyerekek előtt megérkezünk és várjuk az elsőn jövőket. Elképzeljük, hogy hogyan fog telni az első nap, hogyan fogjuk üdvözölni a gyerekeket. Nos, elárulom, soha nem úgy van, ahogy előre tervezzük, mindig másképp alakul minden, a legtöbbször csak sodródunk az eseményekkel, ugyanis az óvodai első nap maga a káosz. A gyerekek többsége még nem találja a helyét. Megérkezik, az ajtóban szorítja anyukája lábát, aki vagy siet, ezért csak gyorsan átadja a kicsit, vele a váltócipőt, és már ki is ment az ajtón, vagy hosszú percekig búcsúzkodik a gyerektől. Én, a pedagógus pedig elveszem a hozott csomagokat, köszönök, igyekszem pár szót váltani mindenkivel, bekísérem a gyerekeket a csoportba, ahol pár perc alatt a szép rendből csatatér lesz, közben folyamatosan érkeznek az újabb gyerekek, folyamatos a ki-be járkálás a csoportból. A végén már azt sem tudom, mit hova tettem, kit köszöntöttem és kit nem. Ha kiscsoportot kezdünk, még rosszabb a helyzet, hisz a gyerekek sírnak, hisztiznek, sőt hangosan zokognak.

Az idei tanévem nekem sem indult másképp. Vegyes csoportot vezetek, így jut mindenféle élményből. Első nap van síró kiscsoportos, folyamatosan búcsúzkodó szülő, kissé félénk középcsoportos és barátainak örvendező nagycsoportos is. Vígasztalok, üdvözlök, telefonszámot cserélek az új szülőkkel, csomagot veszek át attól, aki tudja mit kellett hozni, mosolygok, beszélgetek, játékot mutatok a gyerekeknek és így tovább. Sokszor azt sem tudom, hogy hol van a fejem, és az elképzelt csodás első nap mindig hatalmas káosz és összevisszaság. Hazaérve holt fáradtan gondolom át, hol csúszott el a dolog, és min lehetett volna változtatni, de valahogy mégis úgy érzem, hogy ez így volt jó, így kellett lennie, holnap majd jobban sikerül minden. És valóban. Az idő segít, minden nappal egyre könnyebb, mert a gyerekeknek csupán időre van szükségük, hogy megszokják az új tanévet.

Azt tanácsolom hát minden résztvevőnek, legyen türelemmel, legyen kitartó. Általában a gyerekek alkalmazkodnak a leghamarabb, és gyorsan rájönnek, hogy az óvoda jó hely.

 

 

2021. szeptember 19.
Both Zsuzsika
Both Zsuzsanna

Üdvözöllek… Both Zsuzsanna vagyok, romániai magyar, ezen belül pedig székelyföldi, óvónő. Jelenleg egy kis, kb 200 - 300 fős székely faluban élek, ahol egyedül vagyok óvónő.

Pályám első nekifutásában csupán helyettesítői állást kaptam szülőfalumban Szentegyházán. Ott négy évet dolgoztam, mire lehetőségem nyílt egy véglegesebb állásra Homoródkarácsonyfaluban, ahol immár két éve tevékenykedek.