karácsony

 

A gyerekek hatalmas élménye a Mikulás várása, ennek az időszaknak egy újabb varázsa, a kedves, öreg ajándékozó piros ruhás bácsi, aki a rénszarvas szánon érkezik közénk, és hozza a finomságokat.

Az én gyerekkoromban, de még jóval azelőtt is nagyon jól működő figyelemkeltő, otthoni körökben fegyelemre intő felszólítás: ,,(vigyázz, mert a) Mikulás bácsi leselkedik”. Nem riogatásként szánt felszólítás, bár van, aki annak használja vagy annak veszi, hanem egy megmosolyogtató, kedves szállóigévé vált mondat, amelyet zsigerből is kimondunk, mert van mikor gyakorló pedagógusként vagy épp szülőként semmi más módszer nem válik be. Itt a bizonyítéka annak, hogy a mesei varázslatra szükség van és működik, és kell is. Lelki szemeim előtt még ma is, én is látom a Mikulást, aki lesi, hogy jó vagyok e, meg aki a kitakarított csizmámba becsempészi a finomságokat. Talán ebből kiderülhetett már az olvasó számára, hogy azok körébe tartozom, aki azt mondja, hogy jó, meg kell ez a mesei varázslatos kerete az ünnepeknek. Hazugság, meg ámítás? Igen, kegyes hazugság, de gyerekként ez volt a legszebb élményem, és tudom, hogy nem csak nekem. Látom a munkám során is, hogy mennyi örömet jelent, hogy igenis van Mikulás meg van angyal.

Az óvodában a Mikulásvárásra készülünk, dalokat, verseket tanulunk. Minden évben kis műsorral köszöntjük a Mikulás bácsit, aki eljön közénk a rénszarvas húzta szánon, amíg pedig hozzánk ér, hatalmas az izgalom, a várakozás, és óriási nagy az öröm. Persze van, aki fél, vagy sír, de olyan is van, akinek csak ez a Mikulás jár (polgármesteri hivatalok által vásárolt csomagot osztva), hiszen otthon nincs mód, lehetőség ezt a varázslatot megteremteni. Láttam már, olyan gyereket, aki az ajándékos szatyrot csókolgatta, úgy örült neki.

Vége-hossza nincs még a decemberi hónapot elárasztó ünnepsornak, hagyománynak. Bár a nyárádmentén nem elterjedt a Luca napjához tartozó szokások gyakorlása, de azért megemlítjük az óvodában. Beszélgetni szoktunk, hogy tilos ezen a napon mosni, sütni, de beszélünk a Luca-naptár készítésről, Luca székének különleges elkészítéséről és a hozzá fűződő hiedelemről, vagy a Lucázásról. A Lucázó mondókák nagy vígságot okoznak a gyerekeknek.

A katolikus közösségek egyik számomra legszebb szokása a Szentcsalád-járás. Munkám során, amíg tiszta katolikus közösségben dolgoztam, csodálatra méltónak találtam azt lelkes papi munkát, hogy alig totyogó gyerekeket is a templomba hívtak, vártak, feladatuk volt az oltár körül (ministráltak). Kicsi gyerekként Isten házában volt a helyük és nem baj, ha nem figyelnek még, vagy egy kicsit zajonganak, de ott vannak, hallgatják az igét, megismerkednek Istennel. ,,Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa” Márk 10,14

Visszatérve a Szentcsalád-járáshoz, ez egy olyan liturgikus, helyenként még élő szokás, amikor egy Szent családot ábrázoló képet visznek házról házra, azokhoz, akik befogadják. Minden este más befogadó családhoz kerül a kép, imádkoznak mellette, énekelnek. Ez az esemény arról emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érve szállást kerestek maguknak. Azok az óvodások, akik részt vettek ezen a Szentcsalád-járáson vagy fogadáson, csillogó szemmel, nagy áhítattal meséltek róla reggelente.

Jöjjön most már a várva várt karácsony! A december huszonnegyedikét megelőző két hét csak a Jézuskáról szól, a karácsonyvárásról, a csodákról. A hagyományos óvodai létünk során szebbnél szebb mécsestartók készülnek, hisz a gyertya a fény, a világosság, Krisztus jelképe. A karácsonyfadíszek készítése közben szebbnél szebb dalokat hallgatunk, tanulgatunk: Betlehem, betlehem a te határidban, Rossz a Jézus kiscsizmája. Verses, Szentestére készülődő előadásaink, vagy a Betlehemes szerepjátékaink gyakorlása a mindennapok része. Sokat beszélgetünk a szeretetről, az elfogadásról, hogy milyen csodálatos is az, hogy Jézus megszületett, hogy megváltott minket, értünk halt meg.

Ünnepi műsorainkat, vagy az ünnep előtti héten, vagy épp Szentestén mutatjuk be, attól függ, melyik közösségben milyen szokások élnek. A legszebb megélt pillanat a Szentestén való templomi szereplés, akkor igazán Isten házában, az ő igéjét hallgatva várjuk a Jézuska születését.

A Szentestei hagyomány közé tartozik a kántálás is, kis csoportokba verődött kisebb, nagyobb gyerekek, vagy felnőttek házakhoz elmenve karácsonyi dalokat énekelnek és köszöntőket mondanak. Amikor Nyárádköszvényesen dolgoztam, az óvodai hagyományunk az volt, hogy karácsonyt megelőzően felkerestük a pap bácsit, vagy őt hívtuk el hozzánk és neki kántáltunk, általunk készített karácsonyfadíszekkel leptük meg, amelyet a templomi karácsonyfára aggathatott, ezzel is megköszönve a támogatását, hiszen az óvoda és iskola a szívügye volt.

Mindezek közben pedig az otthonok is megtelnek a kemencében sült friss kenyér, kalács, töltött káposzta és fenyőfa illatával J. Készülődünk, szívrepesve várjuk azt az egy estét, kinek ezért, kinek azért repes a szíve, de mindenki számára különleges pillanatok ezek.

Napjaink ünnepi hangolódása:

Ez az év más lesz, a félelem, a bezártság, a szociális elszigetelődés, a munkanélküliség, a kilátástalan helyzet mindenki hangulatára rányomta a bélyegét. A gyerekek nemcsak azt látják, hogy nincs óvoda, iskola, hanem érzékelik, hogy valami nagy baj van a világban. Nemcsak a tudásuk, hanem a kicsi lelkük is megszenvedi azt, ami most történik. Nincs már olyan család, akit nem ért volna veszteség, nem küzdenének anyagi gondokkal, a felnőttek feszültek, idegesek, ezt pedig a csöpp kis lelkek is érzik, értik. Az ünnep más lesz, de próbáljuk a remény gyertyáját sokáig éltetni. Reméljük, hogy visszamehetünk ismét az óvodákba, iskolákba, ismét a tudás magvait szórhatjuk szét, amely csírázni fog, és együtt közösen építhetjük, ápolhatjuk az élő és a már rég elveszendőben levő hagyományainkat. Talán akkor majd azok, amik velünk történtek, csak rossz álomként maradnak meg az emlékezeteinkben.

Mindenkinek kívánok ÁLDOTT, BÉKÉS, BOLDOG, EGÉSZSÉGBEN GAZDAG KARÁCSONYI ÜNNEPET ÉS EGY SZEBB, JOBB ÚJ ÉVET!

A csatolt videós összeállítás a székelyberei és berekeresztúri szülők lelkes, segítő munkája, mivel óvodai életünk az online térhez kötött, szerettek volna így egy kis ünnepi hangulatot teremteni, így szerették volna az ünnepi varázslatot megteremteni, hisz minden gyermek egy külön kis csoda.

 

 

2020. december 16.
Nagy Tímea
Nagy Timea

Óvónő vagyok. Erdélyben születtem, Marosvásárhelyen, egy a városhoz közeli falucskában élek. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végeztem.

Írásaimmal célom, hogy bemutassam a közösségeinkben folyó néha nehéz, de annál csodálatosabb munkát és azok eredményeit. Népi hagyományaink megőrzése rajtunk is áll vagy bukik. Az óvodában rakjuk le a kibontakozó életek alapjait, az első behatások életre szóló élményt jelentenek, ezekből építkezünk. Az átélt élmények örökre szólnak. Remélem, az olvasó is meglátja a csodát, amelyet a gyermeki szívek vidám együttdobbanása jelent.