„Volt egyszer egy kicsi lány, akiről az egész környék tudta, mennyire szeret hisztizni. Már reggel kezdte, amikor anyukája fel akarta öltöztetni, visítva tépte le magáról a ruhákat…A bölcsibe vezető úton lefeküdt a földre, cipeltette magát, rugdosott. Vásárlás közben ordított, minden édesség kellett volna neki. Máskor azért vágta magát földhöz, mert zöld helyett sárga szívószálat kapott. Nem lehetett kiszámítani.”[1] - Bizony ez a kislány Hiszti manó barátja volt.
„Ededül!!!” (Egyedül) - Az én kislányom dackorszakában ez volt a legfélelmetesebb szó, ami, ha elhangzott, tudtuk, elszabadul a káosz. „Ededül” szeretett volna mindent csinálni, és persze, ha nem sikerült, minket is sokszor meglátogatott Hiszti manó.
Lássunk kicsit a dolgok mögé: a magyarázat mindössze annyi, hogy óvodáskor kezdetén a gyerekek érzelmei labilisak, szélsőségesek, gyorsan változnak egyik véglettől a másikig. Mindeközben megjelenik náluk egyfajta önállósulási törekvés, beköszönt az „…én akarom, egyedül csinálom korszak.” Viszont 2-3 évesen még nem tudják felmérni a vágyaik és a lehetőségeik közötti különbséget, ami gyakran eredményez számukra frusztrációt és így kudarcélményt élnek át. Mivel a kisóvodás indulataitól, túlfűtött érzelmeitől vezérelve cselekszik, teljesen kifordul magából. Nem a gyerek uralkodik érzelmein, hanem az érzelmek uralkodnak a gyermeken.
A későbbiekben az óvodások társas kapcsolatainak eredményeképpen, megjelennek az úgynevezett másodlagos érzelmek, ilyen például a büszkeség, a szégyen, az irigység, a bűntudat. Így mások elvárásainak és reakcióinak tükrében ismerik meg saját magukat. Fejlődik a személyiségük, óvodáskor végére fokozódik az érzelmek feletti uralom, és képesek lesznek azok akaratlagos szabályozására. Ritkulnak, majd elmaradnak a látványos dühkitörések, kialakul a kudarctűrőképesség, megtanulják érzelmeik viselkedéses megnyilvánulásait korlátozni.
Ahhoz, hogy ezt a fejlődési folyamatot befolyásoljuk, szükség van megerősítésre, megfelelő példamutatásra, feszültségoldó, önfegyelem-erősítő játékokra.
Nézzünk most meg néhányat!
Alkotás: minden gyerek számára örömforrás, ha alkothat. A zene, a versek, a mesék befogadásakor és a saját alkotásuk láttán átélt élmények esztétikai élményt, érzelmeket váltanak ki a gyerekekből. A szép észrevétele, a csúf megítélése, a szépre való rácsodálkozás és az öröm táplálja a gyermek esztétikai érzékét.
Játék: sokszor, sok helyen elhangzott már, hogy a gyermek arra emlékszik igazán, ami érzelmileg megragadta. A játék által olyan élmények birtokába jut, ami az érzelmeket biztosan pozitív irányba mozdítja el, feldolgozza az összes olyan feszültséget kiváltó érzést, amely nyugtalaníthatja.
Játék az érzelmekkel: sokszor, mi magunk sem tudjuk nevén nevezni a bennünk kavargó érzelmeket, de sokkal egyszerűbb volna kezelni őket, ha legalább magunknak bevallanánk, hogy éppen dühösek, szomorúak, vagy csak csalódottak vagyunk. Nagyon sokszor játszunk az oviban Érzelem-varázslat játékot: ilyenkor fel kell ismerniük a gyerekeknek, milyen a hangulatom az arckifejezésem alapján, aztán le kell utánozniuk. Néha ugyanazt a mondókát mondjuk el sírást, nevetést, mérges hangulatot imitálva, vagy a Milyen a hangulatom? nevű szemléltetőn jelöljük aktuális érzelmi állapotukat.
Mese: 4-5 éves korban a gyerekek már képesek az empátiára, beleélik magukat a mese szereplőinek a helyzetébe. Csak ajánlani tudom Berg Judit Hisztimesék című könyvét, melynek egyik szereplője Hiszti manó, aki akkor örül igazán, ha rátudja szedni a gyerekeket valami csínytevésre.
Nálunk, amikor „hiszti-szag” kezdett terjengeni a levegőben, sokszor kérdeztem meg kislányomtól: ₋ Hisztimanó barátja lettél? Ekkor mindig azt felelte: - Nem! és máris próbált változtatni viselkedésén. De tetszés szerint bármelyik mesét elővehetjük, a lényeg, hogy meséljünk minél többet: „Az anyukának ekkor eszébe jutott egy mese. A kislányról, aki nem akart felöltözni. Egyszerű kis történet volt, de a kislány ámulva hallgatta, és észre sem vette, hogyan került rá a ruha. A mama csak mesélt, mesélt. Hisztis gyerekekről, akiket kinevetett Hiszti manó, akik nem fogadtak szót az anyukájuknak. A reggeli hisztik elmaradoztak... Persze még néha dúlt-fúlt a kislány ezért-azért… És ezt anyuka már könnyedén leszerelte. Hol szigorral, hol tudomást sem véve róla, hol elterelve a kis méregzsák figyelmét. Idővel elmúlt a dackorszak… Hiszti manó feléjük sem nézett többé…”[2] Így ez is, mint a legtöbb mese „hepiend-del” zárult. Aki pedig nem hiszi, járjon utána!….
Irodalom: Berghauer-Olasz Emőke: Fejlődéslélektan I. (Jegyzet), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász, 2013.
PALLAGI NIKOLETTA: A szociális, érzelmi és akarati képességek fejlettségi szintje óvodáskorban. Szakdolgozat. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász, 2016.
Pallagi Nikoletta vagyok, egy kárpátaljai magyar óvoda óvónénije immár tíz éve. Szerencsésnek vallhatom magam, hiszen egy összetartó csapat tagja vagyok, családként terelgetjük a ránk bízott gyerekeket, mindenki egyenrangú tagja közösségünknek! Eredetileg magyar nyelvet és irodalmat tanítanék, de mégis az óvodapedagógia lett az én utam. Kicsi gyerekekkel foglalkozni igazán öröm, hiszen az elismerés őszinte szívekből fakad. Példát mutatni, játszva nevelni, hagyományt őrizni, anyanyelvünket ápolni, értéket közvetíteni-ezek mutatnak utat és adnak igazán értelmet számomra a nehéz időkben is!