Viszony, tehát kapcsolat. Óvodai közegben milyen kapcsolatokról beszélhetünk?
Az oktatási folyamatot bonyolult kapcsolati hálózat szövi össze, amely egy gépezet része. Ahhoz, hogy a gépezet jól működjön, ezeknek a kapcsolatoknak is jól kell működniük, kiegyensúlyozottnak, hatékonynak, toleránsnak, hatékonyan kommunikálónak és együttműködőnek kell lenniük.
Milyen kapcsolatokra gondolok?
Kezdem a felsorolást legfelülről: a minisztérium és a tanfelügyelőségek közötti kapcsolat, a tanfelügyelőségek és az igazgatók közötti kapcsolat, valamint még ehhez a körhöz kapcsolódik a szaktanfelügyelők és a pedagógusok kapcsolata. Iskolai szinten igazgatók és a pedagógusok kapcsolata, pedagógus-pedagógus közötti, majd jön a szülő-pedagógus és a pedagógus-gyerek közötti kapcsolat. Egy bonyolult hálózat, amely hatással lehet szinte mindenre, befolyásolhatja az egész oktatási folyamatot és annak hatékonyságát. Mi van akkor, ha akár csak egy ponton valami nem működik jól? Itt máris képbe jön az iszony, amikor valami megromlik, amikor nincs hatékony kommunikáció, nincs tisztelet. Kiemelném legfőképpen, hogy nincs a felek közötti kooperáció, együtt dolgozás a közös cél érdekében, ami nem más, mint a gyerekek oktatása, nevelése, felkészítése az életre, hogy szocializált, lelkiismeretes, még talán istenfélő ember lehessen.
Valami nagyon elromlott a gépezetben és romlik folyamatosan, nagy a káosz, nagy a feszültség, tisztelet a kivételnek, de sokan az ellenséget látják a másikban, épp azt keresik, hol a gyenge pontja. Mindenki rohan, millió dolog van, millió elintéznivaló, nincs idő semmire! Legfőképpen nincs mód megbeszélni a problémákat, tisztelettel adózni egymás iránt. Azt, hogy hol, miért romlik el egy-egy kapcsolat, nem célom itt most boncolgatni, sokan vagyunk sokfélék, ahogy mondani szokták.
Ezek kényes kérdések. Írhatnék helyette egy csodálatosan szép történetet, színeset, izgalmasat, de az a valóság elferdítése lenne.
Egy óvónő szerepköre sokszínű, sok elvárásnak megfelelnie, hisz alkalmazott, beosztott, kolléga, partner, nevelő, oktató, menedzser, tervező, kommunikációs szakember, néha pszichológus és ez mind csak a munkaköréhez tartozik, ehhez jön a munkahelyen kívüli lét is. Nincs ember, nincs óvónő hiba nélkül, mindenkinek és mindennek megfelelni képtelenség.
A kicsinyke, sok esetben még 3 évet sem betöltött gyerek (óvodába iratható a 2 éves gyerek is, amennyiben szobatiszta), amikor bekerül az óvodába, kiszakad a jól megszokott családi biztonságból, egy új környezetbe kerül, ahol minden és mindenki idegen. Minden gyakorló pedagógus arra törekszik, hogy a beszoktatási idő kellően nyugodt, bizalmat ébresztő legyen, hogy a gyerekek második otthonra leljenek az óvoda falai között. A gyerek viszonyulása sokban függ az otthoni állapotoktól, az anya-gyerek kapcsolattól. Egész óvodai és iskolai létet meghatározza a szülők hozzáállása az óvodához, óvónőhöz, majd tanítóhoz, tanárokhoz. A közös gondolkodás, a harmonikus együttműködés lenne a cél, a tájékoztatás, a gondok nyíltan való megbeszélése. Hiszen a gyerek a fontos, az ő jóléte, nevelése, oktatása, minden és mindenki erőfeszítése ezért történik.
Mekkora csalódás tud lenni, amikor az ideális (idealizált) jó viszony, iszonnyá csap át… Gondolom mindenki életében, pályafutásában volt már olyan eset, amikor a hatékony kommunikáció önhibáján kívüli okokból nem valósult meg. Nekem is volt olyan esetem, hogy konfrontálódtam más nevelési nézőpontok miatt. Mit kezdjen az óvoda például egy akaratos, indulatos kisgyerekkel, aki a többieket zavarja, játékukat elveszi, és a szülők nem hajlandóak ezt elhinni, sőt az óvónőt hibáztatják. Zárt ajtókat csak döngetni lehet, de be nem juthatunk, ha nem nyitják ki. Számomra a velem történt eset végeredménye negatív példa maradt egész életemre, kezdő, naiv pályafutásom meghatározó pontja, ami akkor megélve iszonyú volt. A jó megoldáshoz szükséges a nyitottság minden kommunikációs partner között, meg kell hallgatni mindenki nézőpontját, és megtalálni az arany középutat.
EGYÜTTMŰKÖDÉS, KOMMUNIKÁCIÓ, TISZTELET – erre van persze pozitív példa is, de itt nem azt akartam most megmutatni, milyen szép és idilli minden, mint a mesékben, hanem azt, hogy van sok nehézség is. A nehézségek is megoldhatóak ha közös erővel, higgadtan átgondolva, megfontolva állunk hozzájuk, beismerve, hogy emberek vagyunk és néha hibázunk.
Óvónő vagyok. Erdélyben születtem, Marosvásárhelyen, egy a városhoz közeli falucskában élek. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végeztem.
Írásaimmal célom, hogy bemutassam a közösségeinkben folyó néha nehéz, de annál csodálatosabb munkát és azok eredményeit. Népi hagyományaink megőrzése rajtunk is áll vagy bukik. Az óvodában rakjuk le a kibontakozó életek alapjait, az első behatások életre szóló élményt jelentenek, ezekből építkezünk. Az átélt élmények örökre szólnak. Remélem, az olvasó is meglátja a csodát, amelyet a gyermeki szívek vidám együttdobbanása jelent.