Pop Monica-Ioana blogja

Ha lenne egy varázsbögrém, akkor abban sosem hűlne ki a kávém. Sosem felejteném azt a bögrét valahol egy szekrényen az ebédlő és a csoportszoba között, mert valamelyik óvodásom segítségért kiált a mosdóból. Mindig varázsolnék bele elegendő türelmet, kreativitást, elfogadást, de ami biztos, hogy nem hiányozna a bögréből, az a törődés lenne. Törődés gyermekek, szülők, kollégák iránt. Nekem ilyen varázsbögrém nincs, de szerencsére az óvodásaimnak van!

Minden évben eljön az a nap, amikor a világ egy kicsit a feje tetejére áll, amikor a pedagógus egy kicsit megőrül. Megengedi magának hogy megfeledkezzen a mindennapok elvárásairól, átváltozik, jelmezt ölt, bármilyet. Felveszi a tüllszoknyát, a pizsamát, a hálóköntöst vagy az otthonkát, teniszcipőt vagy mamuszt húz, s végre kiengedi a gőzt. Ha ezen a napon belépsz a tanintézményünkbe, ne lepődj meg semmin! Farsangban bármi megtörténhet.

Néztél-e gyermekek, kis óvodások szemébe az utóbbi időben, s ha néztél, láttad-e azt, hogy mennyire hiányzik nekik az óvodai közösség, a napi rutin, az elfoglaltság? Néztél-e szülők szemébe, s ha néztél láttad-e az aggodalmat, a napi teendők és a gyermekek online oktatásának biztosítása között vergődő mindennapok súlyát? Néztél-e pedagógusok szemébe, s ha néztél láttad-e a hatalmas nyomást, ami a vállaikra nehezedik, a kiduzzadt szemek mögül visszaköszönő pedagógusi hivatás legszebb üzenetét, hogy mi mindig minden körülmények között itt vagyunk nektek?

Hogy mi lakik a szivárványon túl? Elfogadás. Azon is túl? Megértés. És még azon is túl? Szeretet.

Negyedik óvodai napunk a pandémia óta kialakult rendhagyó, új tanévben. Reggelihez sorakozunk, libasorban, igyekezve betartani a távolságot. Az egyik kisfiúm hátra fordul, rámosolyog a hátánál álló roma kislányra, majd közel hajol és nyom egy nagy cuppanós puszit az arcára. Mindketten érezhetően nagyon boldogok. Hogy nem lenne szabad megpuszilniuk egymást? Óvodában az ilyesmit még a plexi válaszfal sem tudná megakadályozni.