Blogok

A hosszú nyári vakáció után beköszönt a szeptember mikor újra elindul az élet az oktatási intézményekben. Mindenki nagy izgalommal várja az első tanítási napot a kicsitől a nagyig és nem csak a gyerekek, hanem a szülők és mi pedagógusok is.

„Alig várom már, hogy iskolás legyek…” halljuk mi óvónők sok gyerek szájából ezt a mondatot az ovi utolsó napjaiban, amelyek már oly nehezek a gyerekeknek. Főleg azért mert ők már akkor iskolába szeretnének menni.

Néhány nappal az iskolakezdés után, s még később is, néhány gyerek szomorúan megjegyzi, hogy de jó volna még óvodába járni.

-        Na milyen az iskola, hogy tetszik? (Kérdeztem az egyik kisgyerektől nemrég)

-        Rossz!

-        Miért mondod ezt?

-        Azért mert nem lehet sokat játszani, csak kicsit.

Elkezdődött egy újabb tanév. A csöpp kis gyereksereg óvodába indul, van, aki vidáman, van aki pedig sírva ballag.

Elválni anyukától, ölelő két karjából kiszakadni nem könnyű feladat, ahol biztonság, nyugalom, szeretet, melegség van és az a finom anyuka-illat, amit soha senki nem pótolhat.

Édesanya csak egy van!

Mit jelent az óvodakezdés egy csöppségnek?

Talán már sokat boncolgatott témává vált a vírus jelentette károk feltérképezése, hiszen nem csak anyagilag, de egészségügyileg, lelkileg is megviselte a Föld lakóit. Mikor mi felnőttek is gyakran kapkodjuk a fejünket, és egyik pillanatról a másikra változik meg az életünk, gondoljunk csak bele, mi mehet végbe egy gyerek lelkében. Az a bizonytalanság, az a félelemérzet, ami bennünk megvan, ugyanúgy átragad rájuk, megérzik a nagy feszültséget, a nagy nyomást. A gyerekek élete is fenekestől felfordult, az online oktatás, a home office az ő életükben szintén változást hozott.

A köztudat általában úgy tekint az óvodapedagógusra, mint egy szuperhősre, aki mindent tud, mindent megold és mindent lehetővé tesz, mégis úgy érzem, hogy óvodai gyakorlatunk során egyre több olyan helyzettel találjuk szembe magunkat, amelyek meghaladják óvodapedagógusi képességeinket. Ma már kevés olyan óvodai csoport van, ahol ne lenne, legalább egy sajátos nevelési igényű gyermek.

Részlet egy hároméves „naplójából”: „Nem tudom, mi az az óvoda. Anyu napok óta hajtogatja, hogy már elég nagy vagyok, hogy óvodába menjek. Szerinte ott sok gyerek lesz, sokat lehet játszani, lesznek nénik, akik vigyáznak ránk, őket hívják óvó néniknek.

Itt a nyár, a kikapcsolódás, a pihenés ideje, ilyenkor minden más. Így van ez az oviban is, nyáron általában kötetlenebb foglalkozásokat tartunk, mint a tanév többi napján. Ilyenkor mindig játszunk önkéntes játékot, a gyerekek érdeklődésére alapozva, például kint az udvaron krétával rajzolunk a földre, tornázunk, sétálunk s így tovább… Természetükből adódóan minden gyerek nagyon virgonc, mozgékony. Részben, de nem csak ezért, a sport az egyik olyan alap, amit már kiskorban fontos beépíteni a gyerekek napirendjébe.

„Hurrá, hurrá itt a nyár. Az ovinak vége már” – mondja egy kedves kis gyermekvers. Június végén indul a nyári vakáció és vele együtt a várva várt pihenés, játék és móka. Minden gyermek örül mert, tudják, hogy ilyenkor nem kell korán kelni és oviba sietni, ilyenkor otthon lehet többet játszani, pihenni és új élményeket gyűjteni.

A világ tele van gyerekekkel. Gyerekekkel, akik boldog családokban élnek, akiknek minden megadatott. Gyerekekkel, akiknek ezzel szemben már néhány éves korukban meg kell tapasztalniuk a rettegést, a mindennapi falat beszerzésének a nehézségét, azt, hogy az élet nem mindenkinek kedvez ugyanolyan mértékben. Gyerekekkel, akik testi, szellemi fogyatékkal születnek, élnek. Gyerekekkel, akik árvák, félárvák. Mégis, a megannyi különbözőségen túl van valami, ami összeköti őket, ez pedig a játék, és a játékhoz való joguk.

A 2020-2021-es tanév Romániában június 25-én befejeződik.

Lejár egy korszak, véget ér valami. Búcsúzni kell, búcsúzni nehéz. Számomra a csoportommal két év adatott, és most nemcsak a nagycsoportosok búcsúznak, hanem az óvónénijük is.