Blogok

„Béke, béke, halacska, nem leszünk mi haragban” - így hangzik az a – szerintem mindenki számára ismert – mondóka, amivel a gyerekek kibékülnek egy-egy kisebb konfliktus után. Az én óvodásaim ennek, az általuk kibővített verzióját használják: „…ha haragban leszünk, úgyis kibékülünk.” És náluk ennyivel le is van zárva a vita, soha többé nem gondolkodnak azon, ki is volt a hibás, vagy, hogy éppen kinek volt igaza. Számukra a közös élmény, a játék által szerzett öröm sokkal fontosabb.

Szereted a munkád? Szereted a gyerekeket? Az utóbbi időben nagyon sokan tették fel nekem ezeket a kérdéseket. A válaszom minden esetben az volt, hogy természetesen igen, ha nem szeretném, nem lennék pedagógus.

Minden évben nyár elején van egy csodás ünnepünk, a gyermeknap. Ilyenkor minden a gyermekekről szól. Mi felnőttek igyekszünk a kedvükben járni, minél változatosabb programokat szervezünk nekik, és persze az egész nap csupa játék, móka és kacagás. Minden városban és faluban meg szokták ünnepelni a gyerekeket, de vajon miért fontos ez olyan nagyon? A válasz egyszerű… a gyermek a jövő… a gyermektől mi felnőttek is sok mindent tanulhatunk.

Pozsonyeperjes az otthonom. Sok más egyéb körülmény mellett, az teszi igazán az otthonommá, hogy itt magyarnak lenni teljesen természetes. Magyar családba születtem, magyarul tanultam meg az első szavakat. Amikor kilépek az utcára, a gyermekkoromból ismerős emberek magyarul köszönnek vissza. Falunkban gyakran rendeznek kulturális programokat. Színházi előadások, teadélutánok, megemlékezések, mint az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, és az évente megrendezésre kerülő Eperfesztivál, ahol minden évben már kora délutántól változatos műsorokkal várják az érdeklődőket.

Viszony, tehát kapcsolat. Óvodai közegben milyen kapcsolatokról beszélhetünk?

Az oktatási folyamatot bonyolult kapcsolati hálózat szövi össze, amely egy gépezet része. Ahhoz, hogy a gépezet jól működjön, ezeknek a kapcsolatoknak is jól kell működniük, kiegyensúlyozottnak, hatékonynak, toleránsnak, hatékonyan kommunikálónak és együttműködőnek kell lenniük.

Milyen kapcsolatokra gondolok?

Az óvoda a mesék és varázslatok birodalma, de ahhoz, hogy a gyermekek számára mindig érdekes és izgalmas legyen, komoly tervezés, szervezés és legfőképp sok kreativitás kell. Egy kis faluban dolgozó óvónőként sokszor ütköztem akadályba egy-egy nap lebonyolításánál, megszervezésénél.

Hóc, hóc katona…, Ciróka- maróka… Bizonyára mindenki számára ismerősen csengenek ezek a sorok, gyermekkorunk kedvencei. Szerintem nincs olyan, aki ne höcögött, vagy „cirókázott” volna az ismert mondókákat ismételgetve szülei, nagyszülei ölében.

Az elmúlt héten, április 22-én méltattuk a Föld napját. Óvni kell Földünket, azt a helyet, ahol élünk, ami otthont ad nekünk, ami körbevesz minket. Halljuk ezt a médiából, s nagyon sok helyről, azonban mégis azt látjuk, hogy az emberek többsége szemetel, nem törődnek a környezettel. Miért van az, hogy tudjuk, hogy védeni kellene a környezetet, ám mégsem ezt tesszük.

Amikor egy gyermek első alkalommal készül belépni az óvodába, a szülő gondosan előkészíti, felöltözteti és bepakolja a hátizsákjába a legszükségesebb dolgokat. Néha a gyermek ki sem látszik a hátizsákja mögül, s csak mosolygunk rajta, hogy milyen kicsike, de mégis hogy elbírja azt. Pedig abban a hátizsákban nemcsak cserecipő, csereruha, innivaló, kedvenc játék van, hanem benne van a gyermek egész addigi élete. Az érzései, félelmei, szokásai, a kíváncsisága, s a szülőkről való leválás keserédes könnyeinek a súlya.

Itt a tavasz, ilyenkor megújul a természet, kivirágoznak a fák, kizöldül minden. De vajon mi van velünk, emberekkel, mi is megújulunk ilyenkor?

Számomra nagyon fontos, hogy időnként nézőpontfrissítést tartsak, megújuljak lélekben és testben is. Óvodapedagógusként munkám során is többször kell megújulnom, hogy új lendületet nyerjek.